Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
165 gyár Békés és Csongrád megyék fiai feküsznek itt. Melly megyék a magyar nemzet ezredéves életét, ifjú diszben, s dús erőben virágoztaták mindeddig; most pedig a szükségben a vész közt forgó honnak védelmére, fiaikat a honvédek ezrei közé elküldeni, hazafiui buzgó szeretettel sietének. És egy olly földrésznek fiai is feküsznek itt, melly földrész egykor országnak, Lengyelországnak hivaték. Melly országnak nevét, az országokkal különben telhetetlen földi fejedelmek irtőztató vérrel törölték ki az országok névsorából. Egy olly nemzetnek fiai feküsznek itt, melly nemzet a vaderőszak vasjárma alatt megroskadt, melly nemzet, a bilincstől elmenekült fiait szétküldé a nagy világba, hogy panaszolnák be a népeknek a földi fejedelmek gonoszságait, s lennének a népszabadság üldöztetett, de bátor apostolaivá, s, ha, máskép nem lehet, vértanúivá. S ezek mind - oh halljátok meg! - ezek mind feküsznek legyilkoltatva, legyilkoltatva a fejedelmi bűn, ördögökkel szövetkezett zsoldosai által. - Oh e tudatra, érzetek dobogtatják, nehéz lüktetéssel dobogtatják szivünk kettős kamaráját. És nem bírom elhatározni, valljon a visszatorlás rettenetes haragja, vagy az elkeseredés ömlengő szánalma-e hatalmasabb? mert ez érzetek egymást felváltó hullám-zajjal rengenek keblünkön keresztül. Távozz most! oh kevés időre, e csendes síri hajlékoktól, távozz most, visszatorlás rettenetes haragja! te pedig, elkeseredés szelíd szánalma, olvadj ajkaimon szívhez szóló, szívig ható keserédes szavakká. Hősileg elvérzett magyar bajnoktársak! mi tűz hevített, mi láng lelkesitett titeket, hogy bátran leszállanátok a halál árnyékának völgyébe? Ah! mit kérdezők? hiszen nincs magyar, ki nem tudná, nem érezné, hogy e tűz, e láng, a természeti- leg velünk született s alkotmányos polgárzatban megnemesitett hazaszeretetnek szent lángja! Igen, a hazaszeretet természetileg velünk született érzemény. Nézzétek a halász- és vadásznépeket, kik közöl egyik halbőrből halcsontokkal kifeszitett csónakokon szökdel az életvesztő hullámok tetején; másik állatbőrbe burkolódzva kergeti a rengetegek vadait; nézzétek meg az észak hóba vájt kunyhóinak, s a dél sivatag homokpusztáinak lakosait: még ezek is előszeretettel, édes vonzalommal, fiúi tisztelettel simulnak, ragaszkodnak a földhöz, melly őket szülé és ápolá. E hazaszeretetnek csodás hasonlatossága van a gyermeknek édes anyja iránti szeretetével. Add a szegénynek sirő gyermekét bármelly gazdagon ékesített urhölgynek karjai közé: ha örvendve játszik is darab ideig a gyermek a drága ékszerekkel, csakhamar sivalkodva fordul el,... és csak édes anyjának rongyai között békül ki. E természetileg velünk született érzemény, az alkotmányos polgárzati szabadság dajkálása, a társodalmi egyenlőség szelíd nevelése és a keresztyén testvériesség szent lelke által nemesedik, tökéletesedik minden emberben; - kivevén a lélekben nyomorékokat, kik lélekben siketek, vakok, sánták és bénák. Ezért van, hogy ha ollykor egy-egy ember távol földrészre elvándorol, s ott földi kényelmek dúzs birtokába jut is: nem tud boldog, nem tud csak nyugodt is lenni, mig legalább egyszer, habár utoljára is, meg nem látja szülőföldét, mellynek halmai s völgyei valának, a gyermekkor mennyországában, játszótársai. Ezért van, hogy a hazájukból száműzött szegény menekvők, az elért véghatámál, a haza szent földéből egy-egy marok port kötnek szivökre, hogy e testvérporokkal egyesüljön egykor az elporhadandó szív! Oh! e fiúi szent tisztelettel szeretünk mi is téged édes szülő magyarhazánk! sivalkodva rettenünk visz- sza a fényözönben ragyogó császáriak testi kényelmet ígérő s lekötelezni akaró mézes szavaktól. Mi neked, fénynélküli, de szabad s független hazánk szabad és független fijaid akarunk lenni s leszünk is. Ezért küzdünk mi a bünsereggel, mint küzdétek ti is, elvérzett honfitársaink! mint küzdőnek e hazát vérrel szerzett őseink. Minden más esetben bűnnek zsoldja a halál. Éretted felséges haza! a népszabadságért, az emberjogokért ránk jött halál, megváltói dicső halál. És neked, óh hon! élned is kell, élned és virulnod; ah! mert a te szabadságod s függetlenséged düledékein mi mindnyájan vérezve fognánk szét- omlani, hazám! hazám! S mi tűz hevített, mi láng lelkesitett titeket, hazátokból elvándorlód lengyelfiak! mi közös érdek ösztönzött hozzánk, közénk, közé a halálos vésznek, titeket? Ugy-e, lélekrokonság? ugy-e a lélek magasztos kincsének, a szabadságnak isteni érzete, ugy-e a bűn összeszövetkezett ördögeinek gyűlölete? Mélyen megkeseredett testvéri szívvel, de erős és vitéz elszántsággal nyújtjuk kardra termett magyar jobbunkat, sors-edzette jobbotokba. És biztatunk: “ne féljetek azoktól, - mint mi sem félünk - kik csak a testet ölhetik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik". Biztatunk a reménnyel, hogy, ha egyes cseppvizek is kivölgyelik, elkoptatják a merevény köveket is: a
