Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
126__________________________________________________________________________________ olyan szükség vallási és erkölcsi táplálékra, mint a hadseregben.246 Többen utaltak arra is, hogy a tábori lelkész mindenkinél eredményesebben harcolhat az ármánykodás és árulás ellen, használhat a demoralizált csapatok lelkesítésében, sőt egyesek a „politikai tiszt” sajátosan értelmezett szerepkörét is a lelkésznek szánták. A legnagyobb figyelmet minden bizonnyal Könyves Tóth Mihály keserű tapasztalatai keltették, aki szerint a tisztikar annyira elfoglalt a sereg „mechanizmusával”, hogy annak szellemiségére már nem képes figyelmet fordítani, jóllehet az abszolutizmus katonáival szemben csak a szellem erejétől remélhetünk győzelmet.247 A Tiszántúli Közgyűlés jegyzőkönyve, szerint 1848 novemberéig a kerületből 20 lelkész jelentkezett tábori szolgálatra.248 Ez a keretszám ez idő tájt a lehetőségek felső határát jelenthette, ugyanis Harsányi Sámuel november 14-én a Minisztériumból azt a választ kapta kérvényére, hogy .jelenleg e honban lévő hadseregeknél üres tábori lelkészi állomás nincs”.249 A kérdés jelentősége ellenére a kormánylap csupán 1849. február 1-jei számában kért a parancsnokoktól jelentést arra vonatkozóan, hogy hol vannak betöltetlen tábori lelkészi állások.250 A felekezeti érzékenység mindvégig alkalmas volt feszültség keltésére, amely lehetőséggel a küzdőfelek mindegyike élt. Erdélyben például a császári propaganda azt terjesztette, hogy a magyarok el akarják törölni az „oláh vallást”, de Rajasics is hangoztatta, hogy a délvidéki unitusokat kálvinistákká akarják tenni, hogy magyar legyen a prédikáció nyelve. E képtelen rémhíreknek némi alapul szolgálhatott, hogy korábban magyar oldalról valóban nem rejtették véka alá, hogy a protestáns unió a szlovákok rovására nemzeti haszonnal kecsegtet. Az oroszok közeledtével is a vallási fenyegetettség tudatosítása mutatkozott a mozgósítás leghatékonyabb eszközének. Horváth Mihály vallásügyi miniszter már 1849. május 18-án „a haza minden felekezetbeli lelkészéhez” címzett rendeletében keresztes hadjáratot hirdetett, országos nemzeti böjtöt rendelt el. Abban a tudatban, hogy a „lelkészek ajkairól függ a nép szíve”, arra szólított, hogy a papság ünnepi öltözetben, templomi zászlókkal álljon a hívek élére, mert „az ó hitű zsarnok” a nemzeti és polgári szabadság mellett a vallási és lelkiismereti szabadságot is veszélyezteti. A fenyegetések között szerepelt a balti népek sorsának ismertetése és a szibériai kitelepítés réme is.251 A keresztes háborút Szemere belügyminiszter és ,,A’ nemzet kormánya” is meghirdette, lényegében Horváth Mihály felhívásával azonos tartalommal.252 A szigorú böjtölés, az ünnepi körmenetek, a gyakori harangozás nem járt a várt lélektani hatással, inkább túlzott riadalmat keltett. Létrejött ugyan néhány új szabadcsapat, a Jászkunságban több ezer önkéntes felkelő jelentkezett, de az általános népfölkelés elmaradt... *** A Tiszántúli Református Egyházkerület 1848-ban az ország politikai vezetésével együtt a közcsend és a közbátorság megőrzése mellett, a dinasztia oldalán képzelte el a szabad nemzet alkotmányos jövőjét. A századok óla vágyott vallási és polgári jogok megszerzése a református egyházi közvéleményt a dinasztiával való szakítás után is a szabadságküzdelmek oldalán tartotta. Az egyházkerület vezetése az orosz hadsereg Tiszántúlra érkezéséig, a debreceni csatavesztésig minden lehetséges eszközzel támogatta a „nemzet kormányát”. Amikor Debrecen elhagyásakor a kormányzat részéről felmerült a Kollégium épületeinek használatáért adandó kárpótlás kérdése, Kerekes Ferenc professzor visszautasította a „kisszerű számításokat”.253 A védtelenül hagyott város, amelynek vezetői lemészárolt főbírák vérén tanulták meg, hogy háború idején meddig feszíthető a húr, nem áldozta föl néhány ezer szedett-vedett kaszás népfelkelőjét a 14 ütegnyi tüzérséggel érkező, 30000 főt meghaladó orosz sereg ellenében.254 * A kétszeri orosz invázió (július 2-ától, illetve augusztus 1-jétől) hatalmas pusztítást okozott, de Drevenyák királyi biztos úgy vélekedett, hogy a város csak magának köszönheti a második orosz látogatás kihágásait, mert az első hódolás után újból a „a pártütőkhöz” küldte követeit.“55 246 Forrásgyűjtemény 22. 247 Forrásgyűjtemény 25. 248 TtREL Egyházkerületi Jegyzőkönyv. 1848. évi 307. szám. 245 Harsányi Gusztáv: Töredék egy magyar református lelkész hányatott életéből. Debrecen, 1926. 77. 250 Forrásgyűjtemény 33. 251 Forrásgyűjtemény 38. 252 1 849. június 28-án és 29-én. Ezeket a kiáltványokat közölte a szabadságharc újságainak többsége is. L. TtREN Szabadságharci Gyűjtemény. 253 Alföldi Hírlap 1849. június 17. 254 Debrecen története, i. m. 2. k. 488. 233HBMLJÍözg^űlésUe!£zőkön£vJJ49;_au£usztusJ2^2ií®2^2Í21:^__________________________
