Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
Könyves Tóth Mihály - korábbi szónoklataival ellentétben - tábori lelkészként mondott beszédeiben már a romantika szertelen képei tobzódnak: „a vérpatak, melly a magyar nemzetből foly... vértengerré nő fel, és hullámaival elsepri a trónoknak babonás hitből, ámítással épített oszlopit, és ... vérhabokban fullasztja meg az önkény zsarnokait”.209 Radikalizálódása már francia olvasmányaira tekintettel sem volt előzmény nélküli. A „lelkesedés tüze vagy a kétségbeesés fúriája” olyan erőt biztosított számára, hogy Debrecenben az események középpontjába kerülhetett.210 Népszerűségére jellemző, hogy a kormánylap beszámolója szerint egyes prédikációi alkalmával még a padsorok között is tömegek álltak.211 A lelkészi testületnek volt tagja, aki minden harsányság nélkül szólított a nemzet iránti hűségre és hirdette a reménységet, hogy ahol véget ér az emberi erő, ott sincs korlátozva a Mindenható.212 De voltak vérmesebb pásztorok, akik a kamarillát „a magyarok zsírján felhízott vérebek tömegének”,213 mások a bécsi kormányt „magyar zsírtól felhízott vipera testület”-ként214 aposztrofálták. A hangnemet mind Könyves Tóth Mihály, mind más lelkészek esetében a háború szenvedéseinek átélése, és a fellázított nemzetiségek kegyetlenkedése élezte végsőkig. A szabadságharc református igehirdetésének egyik csúcspontja Fésűs András egyházkerületi főjegyző szolgálata 1848 karácsonyán. A nagytemplomi lelkész már az 1843/44. évi országgyűlés prédikátoraként magvas beszédeivel hívta fel magára mind a rendőrség, mind a reformellenzék figyelmét. Az organikus fejlődés elvi alapján állott - bimbózó virágok türelmetlen feltépéséhez hasonlította a forradalmakat -, de gondolkodását áthatotta a reformkor értékvilága. Már ekkor szembefordult a feudális kiváltságok rendszerével.215 Karácsonyi beszédében az ország drámai helyzetére emlékeztetett, miközben a nemzet ellenségeit a csecsemőgyilkos Heródesnél, a pogány töröknél is gonoszabbnak mondotta. Szavai szerint az önmagukat istenítő királyok bíborban is ugyanúgy emberek, mint a baromi állapotba süllyedt rongyos alattvalók, akiknek Isten nem tűrheti örökké szenvedéseit. Párhuzamot vont Jézus születése és a szabadság csillagának fölemelkedése, a napkeleti bölcsek és a magyar politikai vezetők között. Azzal biztatta híveit, hogy az igazság és a szabadság Jézus példájában legyőzhetetlen, mert a jogok ismerete már végleg, kitörölhetetlenül otthonra talált az emberek szívében. Bármit hozzon tehát a jövő - hirdette a kormány menekülése előtti napokban -, a gyülekezet nyugodtan nézhet sorsa elé, mert „az istenséggel rokon lelkűnknek ellenemondhatatlan törvénye az ..., hogy igaz ügye nemzetünknek, elébb utóbb győzni fog”.216 A korszak ismert ünnepi beszédei közül kiemelkedik Szoboszlai Pap István 1849. március 15-i emlékbeszéde, mind stílusának méltóságteljes hömpölygésével, mind az összetört lélek mélyről jövő, magasan szárnyaló fohászának finomságával, a sokrétű mondandó világosságával, biblikus ízeivel. A püspök nem hallgatta el keserűségének fő indítékát sem, hogy éppen onnan származott ránk a mérhetetlen szenvedés, ahonnan békét és oltalmat vártunk: a királyi széktől.217 Figyelmet érdemel a református prédikációirodalom ideológiai tartalma, társadalmi tanítása is. A ránk maradt 1848/49-es prédikációk arra engednek következtetni, hogy a lelkészek nagy többsége a feudális világ lebontását a keresztyén alapelvek megvalósulásaként népszerűsítette. A polgári és erkölcsi szabadságot egymást erősítő fogalmakként kezelték, de az igazi szabadság szerintük nem korlátlan és féktelen: a törvényeken és azok betartásán alapul, mint ahogy az egyenlőség is á törvény előtt érvényesülhet. Könyves Tóth Mihály, Fésős András, Szoboszlai Pap István és mások gyakran emlegették a nemesi nemzetfogalom szűkkeblűségét, a 13 milliós magyar nemzet tagjai közül kirekesztett 12,5 milliót. A tárgyalt szövegkörnyezetben a „józan ész az istenség bennünk lobogó szikrája”, a műveletlenségre kárhoztatás az elnyomás eszköze, a népszabadság szelleme „isteni”, és Jézus Krisztus „az eltiprott emberjogok isteni hőse”.218 A jobbágyság nyomorúságát kevesen ismerhették jobban, mint a gyülekezete körében élő, hétszilvafás nemesnél ritkán magasabb származású református lelkész. Sokan meg is fogalmazták „köztes” helyzetüket: „sem urak, sem épen földhöz ragadt szegények nem vagyunk; és mégis _______________________________________________________123 zőine k. 309 Forrásgyűjtemény 26. 210 Forrásgyűjtemény 19. 211 Közlöny, 1849. május 30. 212 Kosa Dániel kéziratos prédikációjának szövegközlését 1. G. Szabó Botond: i. m. 1994. 125-127. 213 Szele Imre református lelkész sorait 1. Alföldi Hírlap, 1849. február 18.49. 213 Nagy Tibor: i. m. 171. 215 Varga Zoltán: i. m. 1942. 243-244. 216 Forrásgyűjtemény 28. 217 Forrásgyűjtemény 35.
