Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
112 léseket. Közöttük mégis volt néhány olyan kívánság - mint például a tanárkari ülések teljes nyilvánosságára vonatkozó melyeket napjainkban sem minden intézmény fogadna kitörő lelkesedéssel. Az ország több pontján azonban személyeskedő sajtópolémia mutatta a diákok felajzott hangulatát.116 Jellemző módon, a legkülönbözőbb szemtanúk évtizedek múltán, kései visszaemlékezéseikben is szinte ugyanazokat a mélyen rögzült kifejezéseket használják, mint mások a felejthetetlen pillanatok sodrásában.117 Az agg Szilágyi József, egykori honvéd diák szerint „1848 március 18-ka hozta a magyar nemzeti szabadság napjait Debreczenbe. Soha tisztább, nagyobb, szentebb örömet nem láttam; az örömtől fénylett, ragyogott az egész város.”118 Ettől az időponttól kezdve az ifjúság naponkénti rendszerességgel gyűlése- zett. Gyűlésükön jegyzőkönyvi határozat született arról, hogy bármelyikük önkéntesen zászló alá állhat. Nemzetőri egyenruhaként elfogadták a hivatalos deák formaruhát: a Zrínyi-dolmányt, fekete nadrággal és fekete „granatéros” csákóval. A különböző tisztségekre a diák önkormányzat elöljáróit választották: kapitány lett a szénior, főhadnagy a contrascriba, hadnagyok az esküdtek, és minden évfolyamból kerültek altisztek.119 Téves tehát az a feltételezés, amely szerint Szűcs István és Révész Bálint márciusban kapitányokul választattak, és mint nemzetőr századosok a diákok alakulatai élén küzdöttek volna.120 A szóban forgó professzorok az Erdélyben harcoló 4., illetve 8. gyalog nemzetőrszázad kapitányai voltak.121 A felsőbb tudományok több mint 400 hallgatója közül az alapokmány értelmében beléphettek az őrcsapatba „mind azok a tanulók, akik elég erős és ép testalkatoknál fogva ... tanítóink által alkalmasoknak találtatnak”.122 Amint Széli János önéletírásából kiderül, március 26-án Péczely József megüzente „az örömtől tomboló ifjúságnak”, hogy a szakadó esőben nem kívánja a szabad ég alatt felavatni a deák nemzetőrség zászlaját. A diákság azonban visszaüzent, hogy készebb inkább lemondani a tanári részvételről, mint hogy az Oratóriumba vonuljon. A tanári kar és az egyházvezetés kénytelen volt engedni. A nemzetőr csapat két százada egy-egy zászló alá oszolva zenekari kísérettel vonult le a Kollégium belső udvarára, majd a főépület két kapuján át az iskola és a Nagytemplom közötti térre, ahol Péczely igazgató, a tanári kar, a püspök, a tanácsbeliek és megszámlálhatatlan sokaság várakozott.123 Péczely József az elemek és a tömeg zúgása által túlharsogott beszédében a népek tavaszának tanulságát abban látta, hogy a legerősebb birodalom sem maradhat fenn, ha nem bírja polgárai jóindulatát. Az eseményeket összegző, majd előretekintő idős tanár kifejezte reményét, hogy a nemzetőrségbe lépett kollégiumi ifjúság nem lesz alábbvaló, „mint a’ hajdan híres pécsi főiskola’ Mohácsnál elvérzett, örök hírű, ifjú Leonidásai”.124 A szónoklatot követő örömrivalgást csak a „Marseili hatalmas zenéje” nyomta el. Az özvegy Boronkayné gróf Vass Klára adományozta zászlókat ezután tűzték ki a déli főépület két kapujánál. A debreceni diákok bizonyára a XXII. törvény 3. paragrafusa alapján csatlakozhattak az őrsereghez, amely törvénycikk szerint olyan polgárok is besorozhatóak, akik az alkotmányos rend fenntartásában „érdekeltek”. A nemzetőrség jellegét már a múlt században is többféleképpen értékelték. Voltak, akik úgy látták, hogy a szervezet Magyarországon nem volt annyira forradalmi jellegű, mint más országokban. Való igaz, az uralkodó április 10-én Ferenc József főherceg társaságában szemlét tartott a pozsonyi nemzetőrség fölött.125 Kétségtelen az is, hogy az alakulatokba jelentkezők a királyra és az alkotmányra, a közcsend, a béke, és a nyugalom védelmére esküdtek föl.126 Könyves Tóth Mihály szavaival az őrsereg hivatása, hogy „Mi magunk álljunk őrt e’ város határain belöl, minmagunk családunk ’s vagyonunk körül.”127 A Marseillaise-t éneklő debreceni deákok hangulatából ítélve mégis úgy tűnik, a nemzetőrség már a kezdetektől kétélű fegyver volt, amely természeténél fogva, bármiféle veszély esetében szolgálhatta az önvédelmet. 116 A késmárki diákok például fölényesen oktatták ki az eredménytelen tanítással vádolt Hunfalvy Pál és János tanárokat. Válasz és Nyilatkozat. PEIL, 1848. máj. 14. 117 Törös Gerzson református lelkész lelkét "valami nemes öröm szent tüze hevíti ... ember emberhez közelebb hozatik - a gyűlöletes választó falak omladoznak”. PEIL, 1848. július 13. 910. 118 Forrásgyűjtemény 43. 119 Széli János 48-as debreceni honvéd hadnagy önéletírása. DKK, 1948. 50. 120 Nagy Sándor: A Debreceni Kollégium az 1848—49-i szabadságharc és az önkényuralom idején. DPL, 1935. 23. 121 Szűcs István: i. m. 3. k. 1001-1002. 122 HBML. IV.A.1011/j. 15. cs. 61/1848. levelezések. 123 Széli János: i. m. 50. 124 Forrásgyűjtemény 5. 125 Márki Sándor-Beksics Gusztáv: i. m. 10. k. 60. és 66. 126 Az eskü szövegét 1. Forrásgyűjtemény 12. 127 Forrásgyűjtemény 8.
