Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
100 hatására - valamelyest visszakoztak, de a századfordulón csupán arról született döntés, hogy minden professzor tantárgyai egyikét továbbra is latinul adja elő.6 A magyar irodalom debreceni tanszéke csak 1831- ben alakulhatott meg, és viszonylag későn, 1833-ban lett általánossá az anyanyelvű oktatás. De a mérleg másik serpenyőjében találjuk a debreceni diákirodalom bőséges termését,7 a XVIII. századtól „magyar szóra” érkező felvidéki deákok sokaságát, a helyi könyvkiadásnak az országos arányokat mindvégig fölényesen meghaladó anyanyelvi megoszlását,8 illetve a professzorok számtalan magyar nyelvű tankönyvét.9 Nem előzmények nélküli véletlen tehát, hogy a korszak országos figyelmet keltő irodalmi pályázatainak minden fődíját - amint erről még szó lesz - debreceni diákok nyerték el. Ez az eredmény már jórészt Péczely József működésének köszönhető, akinek hasonló szerepet tulajdonít az irodalomtörténet Debrecenben, mint Kazinczynak országosan. Életművét a diákság határtalan rajongása és a kollégák féltékenysége övezte, bár legkiemelkedőbb növendéke, Arany János inkább az idős, hagyományőrző, de a visszahúzódó tehetséget biztonsággal felismerő Sárvári Pállal rokonszenvezett, nem kedvelvén Péczely és az almanachirodalom divatosan fennkölt, „körmönfont irályát”.10 A Lant 1832- től megjelenő évfolyamai elsősorban a korszellem hűséges tükreiként értékesek, hiszen a publikált diákversek szinte kivétel nélkül jeles költők utánérzései, olykor szolgai utánzatai voltak. Péczely kísérlete iskolai viszonylatban mégis „versenytárs nélküli”, nagy visszhangot kiváltó és követésre ösztönző próbálkozás volt Magyarországon. Jellemző módon a harmadik kötetet Kölcseynek ajánlotta, a negyediket Széchenyi-idézettel kezdte a szerkesztő. A professzorok többségének döntéseit, az iskolai vezetés félelmeit elsősorban a kor nyilvánvaló politikai realitásai befolyásolták. 1831. május 11-én, tehát abban az évben, amikor a Lant első kötetének előszava született, élesen forradalmi hangú verset találtak Debrecenben a Nagytemplom oldalára tűzve.11 A „szent polgári szabadságot” sóvárgó és Párizs példájára hivatkozó költemény minden köntörfalazás nélkül Ferenc császár trónusának ledöntésére buzdított. A város ismerői aligha gondolhattak diákszerzőn kívül másra, természetes tehát az évszázadok óta ostromlott vár pszichózisát szenvedő vezetőség riadalma, és szükség esetére önigazolást szolgáló vizsgálódása. A Helytartótanács ugyanis, amely már az előző generációkat is eltiltotta bizonyos veszélyes szerzők, Voltaire, Rousseau, Helvetius és társai olvasásától,12 élénk figyelemmel kísérte a diákság minden mozdulását. A harmincas évek Debrecenében különösen élénk visszhangja lehetett Lovassy László - az országgyűlési ifjak egyik vezetője, egykori kollégiumi diák - letartóztatásának és tragikus sorsának. Kuüiy Lajost, a debreceni diákból lett írót szintén az országgyűlési iljak perében ítélték el. A kormányzat nem csupán az ifjúság körében jelentkező eszméktől tartott, de több egymást követő rendelettel (még 1836-ban is) eleve tilalmazta bármiféle szerveződés lehetőségét,13 hiszen az alapszabályok szerinti működés a demokrácia iskoláját jelentette. Az utóbbi ténynek a debreceni diákok is tudatában lehettek, mással aligha magyarázható az 1839-ben alakult titkos Egyesület havonkénti tisztújítása, melyet minden alkalommal a közélet kérdéseit feszegető programbeszédek fűszereztek. Egy Széchenyire hivatkozó 1841-es székfoglaló értekezés egyenesen a kaszinók és olvasó társulatok hatásának tulajdonítja azt a szellemet, amely naggyá tette Angliát.14 6 Uo. 87., 262-263., 327. és 353. Az 1770. évi debreceni Methodus szintén igen régi gyakorlatot rögzített, amikor szorgalmazta a magyar költészet tárgyalását “a nyelv művelése érdekében”. Az állami-katolikus iskolákat évtizedekkel, és a Debreceni Kollégiumot 3 évvel megelőzve, az országban elsőként, 1793-ban a Sárospataki Kollégium tért át a magyar tannyelvre a gimnáziumi tagozaton. Ekkortól az akadémiai tagozaton is magyarul tanítottak néhány tárgyat, de nehézségek, visszalépések természetesen Patakon is mutatkoztak. (A Sárospataki Református Kollégium. Budapest, 1981. 108.) 7 Bán Imre-Julow Viktor: Debreceni diákirodalom a felvilágosodás korában. Budapest, 1964. 5-19. 8 Benda Kálmán-Irinyi Károly: A négyszázéves debreceni nyomda. Budapest, 1961. (A továbbiakban Benda-Irinyi: i. m.) 54-58. 9 A debreceni magyar nyelvű tankönyvek és tudományos munkák áttekintését 1. Tóth Béla: Magyar nyelvi törekvések a XVIII. század végén. A Debreceni Déri Múzeum 1983-1984. évi évkönyve. Debrecen, 1985. 323-343. 10 Zsigmond Ferenc: A Debreceni Kollégium és a magyar irodalom. Debrecen, 1940. 68., 85. (A továbbiakban Zsigmond Ferenc i. m.) Péczely és a kar leglátványosabb összetűzése a Csokonai-emlékmü miatt robbant ki. Az a tény, hogy Sárvári Pál maga is verssel köszöntötte Ferenczy Istvánt Csokonai mellszobrának elkészültekor, arra utal, hogy az ellentét - amely formailag “a szolgálati út” tekintélyelvű betartatása miatt tetőzött - nem Csokonai megítélésére és emlékművére vonatkozott, hanem legalább olyan mértékben személyes, illetve ízlésbeli volt, mint elvi jellegű. 11 Szövegét az ügy kivizsgálására vonatkozó rendelkezéssel együtt közöltem G. Szabó Bolond: A Tiszántúli Református Egyházkerület az 1848/49. évi szabadságharcban. A Debreceni Déri Múzeum 1994. évi évkönyve. Debrecen, 1996. (A továbbiakban i. m. 1994.) 123— 124. 12 A tanári kar köteles volt a Helytartótanács 1802-ben kelt rendeletét a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár (továbbiakban TtREN) R 71/8. jelzetű katalógusa első lapjára bemásolni. A felsorolt tiltott szerzők művei kivétel nélkül megtalálhatóak voltak az állományban. 13 Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok. 1785-1848. Budapest, 1963. 45-46. és 54-55. (továbbiakban Bodolay Géza i. m.), ill. Törös László: Sárvári Pál, Arany János professzora. Nagykőrös, 1938. 149.
