Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
101 Ugyanebben az esztendőben Somogyi Antal a debreceni diákok részére is elküldte a Szatmári 12 pontot.15 A tanári karon belüli személyes, elvi, ízlésbeli és nemzedéki ellentétek mellett az ellenséges politikai légkör is hozzájárulhatott a Lant megszűnéséhez, illetve az 1832-ben titkon alakult Olvasó Társaság engedélyezésének 1834. évi megtagadásához. Az utóbbi döntést a professzori kar kifejezetten „a’ Felsőbb Kegyelmes Parancsolatok értelmében” hozta, az olvasást magát melegen támogatva. Kerekes, Péczely és Sárvári professzorok könyvajándékokkal is kifejezték rokonszenvüket, majd több iskolafenntartóhoz hasonlóan a Tiszántúli Egyházkerület is tiltakozott a tilalmak ellen. A Helytartótanács azonban még 1845 júliusában is sürgette azon egyesületek feloszlatását, melyek a tiltás ellenére protestáns tanintézetekben még léteztek.16 A Lant országos híre után újabb sikerekhez juttatta a Kollégiumot a Péczely ébresztette lelkesedés: a Kisfaludy Társaság 1838-tól kezdődő négy egymást követő pályázatán, melyet a nemzeti irodalom nagyjai, Bajza József, Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc és Jósika Miklós bíráltak el, sorozatosan Debrecennek ítélték a babérokat. Az 1841. évi díjazott Szilágyi István később rektorként sokat tehetett egykori debreceni iskolatársa érdekében, aki később szintén a Társaság felhívására írta meg remekműveit, az Elveszett alkotmányt és a Toldit.17 Debrecenből vették át az ország diáktársaságai a pályadíjak kiírásának szokását,18 és a megjelölt témák között igen gyakran jelentkeztek politikai jellegűek, domináltak a „szabadság, honszeretet és nemzetiség” jelszavai. Az 1839-ben alakult debreceni titkos Egyesület végül 1842-ben tanári engedéllyel Olvasó Egyesület néven fuzionált az Olvasó Társasággal, amelynek már a harmincas évek végén közel 200 tagja volt.19 A tanári felügyeletet Péczely egykori lelkes híve, Szűcs István jogászprofesszor látta el, a diák elnök Révész Bálint szénior - leendő teológiai professzor - volt. A népes egyesületben olyan, később országosan ismertté váló akadémikusok, lapszerkesztők, közéleti és tudományos személyiségek szerepeltek, mint Csengery Antal, a Pestről érkezett Bulyovszky Gyula, Emődy Dániel, Irinyi József - a 12 pont majdani megfogalmazója -, a történész és bibliográfus Szabó Károly, nem beszélve az országgyűlési ifjúság kevésbé ismert vezéralakjairól, vagy Széchenyi, Batthyány és Kossuth személyi titkárairól.20 E diáktársaság tehát szép számmal nevelt híveket a polgárosodás és a szabadságharc ügyének. Az egyesület igényes könyvtára a kortársi irodalom és publicisztika legfontosabb műveit és folyóiratait tartalmazta, a székfoglaló értekezések Széchenyi és reformer társai gondolatait visszhangozták. De az események előrehaladtával eljött az idő, amikor a debreceni diákok azzal a határozott feltétellel fizették elő tucatnyi sajtótermék között a Pesti Hírlapot, „ha Kossuth szerkeszti”.21 A Kollégium szellemiségének változása abban is megnyilvánult, hogy a század derekán „generációváltás” történt: az Olvasó Társaság több kiválósága a professzori kar tagjává és a helyi egyház tisztviselőjévé vált. A kivétel nélkül külföldi egyetemen, többnyire Göttingenben, Bécsben és Berlinben tanult professzorok többsége 1845 és 1851 között megvált katedrájától, de megváltozott az oktatás rendje is. Az Akadémia tagja, a művészetekben is járatos természettudós és fdozófus Sárvári Pál már korábban meghalt; 1845-ben visszavonult Kalós Mózes, a magyar irodalom tanára; 1847-ben elhunyt Csécsi Nagy Imre orvos-akadémikus, a természetrajz tanára; 1850-ben halt meg Kerekes Ferenc akadémikus, a Lúdas Matyi első kiadója, aki a Bolyaiak előtt nyerte el a Lipcsei Tudós Társaság pályadíját; szintén 1850-ben távozott az élők sorából Erdélyi József exegetikaprofesszor; végül 1851-ben a nagy pedagógus Zákány József. Az öregek közül csupán a racionalista Aranyi István dogmatikaprofesszor, illetve Vecsey József maradtak helyükön, az utóbbi egy Hegel és Schelling elveit hirdető fdozófus, az Akadémia tagja. Az új kollégák nézetei már a reformkor termékeny légkörében formálódtak. 1839-ben lépett katedrára Szűcs István jogászprofesszor, a várostörténet első alapos összefoglalója, akadémikus; 1844-ben Révész Bálint teológiai professzor majd püspök; 1845-ben az iskolateremtő keleti nyelvész, irodalmár és könyvtáros Lugossy József akadémiai tag; 1848-ban Búzás Pál a második jogi (nemzetgazdaságtani) tanszékre; és szintén 1848-ban Török József orvos-akadémikus a természettani tanszékre. 1845-ben Szoboszlai Pap István akaratából jelentős változás történt a Kollégium oktatási rendjében. A filozófiai, jogi és teológiai kurzus a korábbinál élesebben elkülönült egymástól, így a világi pályára készülők a teológia mellőzésével közvetlenül a filozófia után kezdhették el jogi tanulmányaikat. A pedagógiai és 15 A Debreceni Református Kollégium története. Szerk.: Barcza József. Budapest, 1988. (A továbbiakban: i. m. 1988.) 183. 16 A Debreceni Református Kollégium története: i. m. 1988. 705-708. 17 Zsigmond Ferenc: i. m. 100—102. 18 Bodolay Géza: i. m. 99. 19 Valamennyi debreceni diákszervezet legújabb összegzését 1. A Debreceni Református Kollégium története, i. m. 1988. 697-749. 20 Lásd a Függelékben a szabadságharcban részt vevő debreceni diákok névsorát. 21 Bodolay Géza: i. m. 390-435. és 464.
