Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

RUSZOLY JÓZSEF: Hegyesi Márton és műve

ilyen lelkiismeretes fáradozásnak megvan azon előnye is, hogy a tényekben rejlő igazságot többre tartjuk, mint a pártok nézetét, vagy a vakon induló előítélet elfogultságát. S ez a tényekhez simulás tüköződik írónk stylusán is; egyszerű, tiszta, nyugodt: csak néha ékeskedik, de ekkor már kevésbbé [!] tetszik. Például: »Beöthy Ödönnek is, hogy kikerülje a Haynau-féle vérszomjas politika nemtelen bosszúját, a léleksorvasztó hontalanság vándorbotját kellé kezébe vennie«. — Beöthy Ödönnek is külföldre kellett menekülnie — ez többet mond, mint mennyit a torlódó jelzők rajta színezhetnek." Többen levélben válaszoltak. Csengery Imre (Budapest, 1885. május 26.) négy előfizetőtől egyűjtött 10 forint küldése mellett — a Hazánk-ban közölt fejezet, valamint Gyulai Pálnak a hozzá ugyancsak mutatványkénti lehozatalra beküldött fejezetről hallottak ismeretében — várakozással tekintett a „nemcsak hézagpótló, hanem érdekes, tanulságos és alapos" mű elé. Arról érdeklődött, hogy a megyei jegyzőkönyv cikkeit mily mértékben tartalmazza, azokat ugyanis mint 1848/49-ben és 1860/6l-ben is általa megyei főjegyzőként fogalmazottakat ki szeretné adni, „ha erre a megye közönségének erkölcsi s egyes tagjainak anyagi támogatását" megnyeri (Hej: 9-10.). Görgei István, akit ugyancsak előfizetések gyűjtésére kért, a Görgei Artúrnak küldött levelére és könyvére hosszabb levélen válaszolt, melyet — mintegy kicsiny adalékot a hadvezér életéhez is — szószerint közlök (Hej: 9-14.). Budapest 16/6. 1885. [június 16.] IV., Régi posta utca 10. Nagyra tisztelt uram! Tegnapelőtt a vasárnapot — szokott életmódom szerint — visegrádi kis birtokomon családom körében töltöttem, melyhöz életünk végszakában Arthur bátyám is tartozik, midőn Öntől levél s egyúttal külön egy könyvküldemény -— Önnek becses müve — érkezett bátyámnak. Ő mindenesetre maga fogja kötelességszerűen megköszönni mind a becses könyvet, mind azon érzelmeket, melyek Önt e megtisztelő küldeményre indították. Elmondhatom előre, hogy ö érzékenyen vette mind ezt. Neki is estünk és éjfélutáni 1 óráig elolvastuk együtt egy nagy részét mindjárt — jelesül az előszót s a végső szakaszokat vagy fejezeteket alaposan. A könyv komolyan kellemes meglepetés volt mind kettőnknek. Nekem pedig különösen — főleg két tekintetben. 1. Azon (ne vegye tőlem szerénytelenségül) szellemi észjárási rokonságnál fogva, mellyel Önnek minden sorában egyfelől a történészet mívelésmódjára és elveire nézve általában, — különsen pedig a nemzeti becsület, a nemzet erkölcsi kincstára, az igazság cultusa [kultusza] tekintetében találkozom. Engedje Önben (ad normám „Die Ritter vom Geiste" [a „lélekből lovagok" szabálya szerint] az igazság szabad szövetkezete egy kiváló tagját üdvözölnöm! — 2-szor pedig nagybecsű különösen előttem [az] Ön munkája, mint egy váratlan segédeszköz a magam feladatához, melynek I. kötetét „1848-ból és 1849-ből" címe alatt ez év kezdetén bocsátottam sajtó alá, egy másik kötetnyi belőle megint kész, — a befejező III. köteten naponta lázas állhatatossággal dolgozok — lázassal azért, nehogy az emerélet ismeretlen vége utolérjen, mielőtt befejezhetném. Bátor vagyok munkámat Önnek kegyes figyelmébe ajánlani, és I. kötetemnek egy tiszteltpéldányát azonnal megküldeni, mihelyt tudósítani méltóztatik, hogy Ön azt szívesen elfogadni kész. Amiért pedig Önnek írok (s írván egyszersmint a föntieket szívem szerint elmondani alkalmam van) az voltakép[p]en egy mentegetődzés.