Gazdag István: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 21. (Debrecen, 1985)

Debrecen város Levéltára

vagy magánlevéltár — szervezésével. (11) A királyi biztos ugyancsak 1774-ben engedélyezte: „ . . . hogy a tanácsnokok közül, akiben a legnagyobb a bizalom, a tanács és választott hites közönség egy személyt levéltárossá választhat". Természetesen a szenátor egyéb munkái mellett foglalkozhatott a levéltárral. Mária Terézia 1776-ban kiadott rendelkezése a levéltári anyag rendezésére a királyi biztosok, a szepesi kamara több korábbi fellépésének adott újra nyomatékot. Debrecen tanácsa 1777-ben azt jelentette — csakúgy mint jó néhányszor korábban — a királyi biztosnak, hogy „ ... a város birósági levéltára éppenúgy, mint magánlevéltára ... rendbeszedetett...". II. József 1785. április 28-án rendeletet adott ki a levéltári anyag rendezésére, egyben szabályozta a jegyzőkönyvek kezelésének módját, az aláírás körülményeit és a hitelesítés elveit. (12) Az uralkodó az iratkezelés területén is változtatásokat rendelt el, így 1786-ban került sor iktatókönyv bevezetésére. A helytartótanács 1785-ben felhatalmazta a tanácsot, hogy a levéltárak rendbehozása érdekében alkalmas személyeket állítson munkába. Három év múlva sor került a levéltár ellenőrzésére és kiderült, hogy az iratok változatlanul rendezetlenek. Ez alkalommal a levéltár iránti közömbösség mellett a helyhiány is szerepet játszott abban, hogy a város levéltárának állapota megint csak elfogadhatatlan volt. A permanensen visszatérő levéltári gondok ellenére sokáig nem sikerült még eljutni az önálló levéltáros statusának létrehozásához. 1794-ben a hivatali ügyintézők állásának szervezésekor megint csak az egyik senatort bízták meg a „levéltár őrzőjének" tisztével, ezért az évi 400 forint tanácsnoki fizetését 50 forinttal megtoldották. A levéltári ügyvitelt azonban nem a senator, hanem a kiadó és iktató végezte. Az ügyvitelben, az iratok kezelésében állandóan jelentkező gondok mindkét levéltár helyzetét igencsak nehezítették. A város érdekeihez jobban kötődő titkos levéltár rendezése 1819. november 26-án került napirendre. Rakovszky Dániel főbíró felvetette a privatum archívum rendezésének fontosságát ,,... ha valami dokumentum kívántatik darabról darabra kell a leveleket elolvasni, mely mind igen unalmas, mind pedig a szemnek nagy romlásával esik meg . . .". A rendezést a magistrátus senátor és archivárius Laky Lászlóra bízta, aki segítséget vehetett maga mellé a Communitásból. A feladatokat a következőkben határozta meg a magistrátus: 1. A régi protocollumokat paginázni kell — így lehetővé válik indexmutató készítése. 2. A jussokat illető levelek a protocollumba íródjanak be. „Ezen protocollum minden pusztáról vagy birtokról különös legyen." Biztosítani kell a szigorú kronológiát. 3. Készítődjön egy Elenchus a birtokok száma szerint. 4. Ebből az elenchusból kell kiírni, hogy kitől mennyi és miképpen szerzett birtok van. 5. Készíteni kell személy- és helynévmutatót is. (13) 1825. február 18-án a magistrátus ismét foglalkozott a titkos levéltár rendezésével és „ . . . mind ez ideig kis rész szerént a több előfordult hivatalos foglalatosságok rész szerint pedig a sürgetés és halogatást nem szenvedhető bajok miatt mind eddig el is maradt...". Ismét felhívatták Laky Lászlót és Komlóssy Dánielt,,... a munkához mielőbb kezdjenek hozzá ...". (14) Nemcsak a magánlevéltár tartalmi munkájával volt gond, de tűrhetetlenné vált a helyiségprobléma is. Már 1819-ben jelentette Laky