Hajdú-Bihari kéziratos térképek - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 18. (Debrecen, 1982)

TANULMÁNYOK - Módy György: Hajdú-Bihar megye településtörténeti vázlata a török hódoltságig.

viszonya a dukátushoz még nem teljesen tisztázott. Kétséget kizáróan csak egy konfoglalás kori nemzetsége van, a lázadó Vata nemzetsége, a Csolt nem. A bihari tájon viszont korán megjelentek az Ákos és Barsa-nemek, majd a Turul, a Told és a Gyovad nemzetség. Szabolcsban a Balogsemjén, a Káta nemek és Ohat „kun" vitéz nemzetsége. Békésben pedig a Zovárd, Sártványvecse és Smaragd nemzetségek. A nemzetségi központok, a királyi birtokok és a várbirtokok kutatásában — területünket illetően az okleveles anyag foghíjas volta és a tervszerű régészeti feltárások hiánya miatt — nem sok eredményünk van. A nemzetségi, a királyi, illetve a várszerkezetbe tartozó birtokok arányát a XII. században nem tudjuk pontosan megállapítani. Bizonyos, hogy a XII—XIII. század fordulóján a települések több mint egyharmada a „foglaló", illetve a XI. század végén megadományozott nemzetségek kezén van. Azt is megállapíthatjuk, hogy a XIII. század végén az egyfalus kisnemesség települései nagyjából arra a területre esnek, ahol korábban várbirtokok voltak. Tudjuk, hogy Körmösd (1213, Mezősas mellett állott), Bajom (1215), Macs (1219, később Nagymacs, Debrecentől északnyugatra), valamint a Derecske és Konyár között keresendő Kinizs (Kényes, 1219) és Pelőke (1219) a bihari vár szerkezetéhez tartoztak. Macs és Kinizs később a távoli dobokai vár alá kerültek. A korábban bizonyára a szabolcsi várhoz tartozó Szoboszló (1075), Nádudvar (1213), Szovát ha az (1213 adat a jelenlegi Hajdúszovátra vonatkozik) és Zám (1220) így került át a kolozsi vár alá. Udvari (Sárrétudvari, 1214) lakói között bihari és békési várnépekről tudunk. Királyi szolgálónépek lakhattak Fegyverneken (1311, Debrecentől nyugatra feküdt). A nagybirtok a Berettyóvidéken, a Délnyírségben és a Hortobágyon, illetve az attól keletre húzódó löszhátságon birtokol a XIII. század elején. XII—XIII. századi településfejlesztő tevékenységéhez tudnunk kell, hogy a hatalmas, összefüggő birtoktesteket kialakító két idegen eredetű nemzetség, a Hontpázmányok és a Gutkeledek már I. István, illetve Péter uralkodása idején elnyerte itteni legkorábbi birtokait. A korán feltűnt és ágaikban s az azokból sarjadt családokban a XIII—XIV. században is itt élő nemzetségek közül elsőnek az Ákos-nemről szólunk. A Berettyó—Kékkálló vidékén már a X. század végén megjelentek. Birtoklásuk központja Nyirpályi (1219, Ernyefiaistvánpályija, Monostorpályi). Itt állott a nemzetség közös monostora és temetkezőhelye már a XII. század derekán. A monostor a váradelőhegyi premontrei Szent István monostor filiája. A falu a XIII. század végére megkettőződött, az új település neve Hosszúpályi (1291). Az Ákos-nembeliek korai falvai még Konyár (1213), Marja (Ómarja, majd Kismarja, 1277), Pocsaj (1291—94), Bagos (Kisbagos, Hadúbagos, 1291—94). Falvaik egy részén sejthetünk kis lélekszámú kontinuus X. századi települést (leginkább Konyár), de tényleges faluvá fejlesztésük az Ákos-nem birtoklásához köthető. A feltehetően a királyi uradalom által a XII. században létrehozott Álmosd (1261) egy része is az Ákosoké lett, de a XIII. század második felében tudunk ott Marót és Monoszló nembeli birtokosokról is. Saját népességükkel telepítették Vértest (1332—37), a Kismarja mellett keresendő Vasad (1277) és Kasza (1336) falvakat. Másodlagos besenyő telepítésük Besenyőtelek (1327, Kismarja körül feküdt) és kései falujuk Fejértó (1435, Konyártól keletre). A Biharból később Békés, Kolozs és Doboka vármegyékbe is elszármazott Barsa-nemnek is voltak falvai vizsgált területünkön. A legkorábbinak tűnik Barsa (Kétbarsa, 1216, ma puszta Csökmő határában). A tatárjárás