„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

TAAR FERENC: Egy népművelő visszanéz — Gondolatok és emlékek a Hajdú-Bihar megyei iskolán kívüli népművelésről (1945—1956)

alakulására. Olyan új, egészséges színfolt jelent meg akkor a város szellemi életében, amely azóta is hiányzik. Eleven, friss szemlélete, humora, bátor szatirizáló kedve, jobbító szándéka méltán tette a kis együttest országos hírűvé, közkedveltté. Túlélte az ellenforradalmat is, de néhány év múlva befulladt. Mi lehetett az oka? Valószínűleg az, hogy történelmi lépésváltás kezdődött a politikában éppúgy, mint a gazdasági életben, és a társadalmi gyakorlatban s ezt a váltást nem tudta követni. Közel évtizedes tevékenysége érdemes a megörökítésre. Végezetül el kell mondanom valamit az akkori megyei népművelési osztályról is. Legfeljebb öten-hatan voltunk, mindenestől, beleértve az adminisztrátort is. Elméletileg ugyanaz volt a feladatunk, mint a megyei hasonló szakosztálynak ma: az iskolán kívüli népművelés gyakorlatának elvi irányítása, munkamódszerek kialakítása, illetve elterjesztése, elméleti alapvetés, elemzés, tartalmi, valamint anyagi segítségnyújtás, működési-tartalmi koncepciók kidolgozása stb. A valóságban akkori osztályunk főként operatív munkát végzett. Közvetlenül szervezte a nagyobb kulturális eseményeket, valamint a folyamatos — a napi politikai vagy termelési aktualitáshoz kötődő — feladatokat. (Kultúrversenyek, kultúragitációs brigádok vidéki kiszállásai, tanyanapok, munkás-paraszt találkozók, különféle ünnepségek, évfordulók kulturális műsorainak összeállítása, a megye, valamint Debrecen város hivatásos, illetve népművészeivel, továbbá az amatőr művészeti csoportjaival való közvetlen foglalkozás, a megyei könyvtár, a megyei műsoriroda, a zenei élet, a képzőművészeti, a színházi munka közvetlen segítése és állami ellenőrzése, a kiemelt népi, művészeti együttesek közvetlen irányítása stb.) Munkánknak a mainál kevesebb volt a hivatali és jóval több a mozgalmi jellege. „Testközelben" éltünk benne a kulturális élet eleven áramában. Egyszer összeszámoltam: negyvenkét (!) kulturális terület, szerv stb. tartozott a megyei osztály irányító és ellenőrző hatásköre alá. Nyilvánvaló, hogy a kevés létszámmal ennek a rendkívül sokrétű, öszszetett feladatnak csak úgy tudtunk — úgyahogy — megfelelni, hogy egyes esetekben mindenki mindent csinált, függetlenül attól, hogy voltak reszortfelelősök. Teljesen magától értetődőnek tartottuk, hogy a napi munkaidőnk csak papíron volt nyolc óra, többnyire tíz, tizenkettő, s nyaranta soha nem mehettünk szabadságra, hiszen akkor kulminált a kultúragitációs munka, a vidékre járás, akkor bonyolítottuk le a nagy rendezvényeket. Az a lendület és sodrás, amely az akkor még fiatal tanácsainkat vitte, áthatotta a mi munkánkat is. Tisztában voltunk azzal, hogy nemcsak feladatokat hajtunk végre, hanem alapokat rakunk le: a népművelés medrét próbáljuk kivájni a párt kultúrpolitikája számára. Alternatívákkal, kísérletekkel bíbelődni nem volt lehetőségünk. S miközben a szocialista tartalmú népművelés szervezetét és gyakorlatát alakítgattuk, magunknak is föl kellett növekednünk e feladatokhoz. A megyei tanács akkori vezetőire tisztelettel gondolok vissza, mert jó partnerek, megértő segítőtársaink voltak ebben a küzdelmes, nagy buktatókkal együtt járó, de végül is jó ügyet, eredményesen szolgáló munkánkban. Lehetséges, hogy az idő és a távlat szépíti meg: a megyei nép-