„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

TAAR FERENC: Egy népművelő visszanéz — Gondolatok és emlékek a Hajdú-Bihar megyei iskolán kívüli népművelésről (1945—1956)

művelési állandó bizottság olyan aktivitást fejtett ki, amely példamutató lehet máig érvényesen. Ebben meghatározó szerepe volt Péter János püs­pöknek, későbbi külügyminiszterünknek, aki teljes odaadással dolgozott e bizottság elnökeként, s számos kezdeményezés spiritus rectora volt. 1956. novemberének végén, vagy decemberének legelején az ellenforra­dalom okozta súlyos kártevés és romhalmaz közepette, a konszolidálódás kibontakozásának még a legkezdetén arra az elhatározásra jutottunk a me­gyei népművelési osztályon, hogy mérlegre tesszük az elmúlt években vég­zett munkánkat, módszereinket, egész tevékenységünket a keserű fölisme­rések és tanulságok figyelembevételével. Ez az önvizsgálat szükséges volt ahhoz, hogy egyáltalán megtalálhassuk újra munkánk folytatásának szük­séges feltételeit. Ügy határoztunk, hogy következtetéseinket leírjuk és föl­terjesztjük a minisztériumba. Napokig elemeztük a helyzetet, kerestük a kibontakozás, a megújulás lehetséges módjait. Fájdalmas művelet volt. Cé­lok, amelyek elérése nemrég oly áhított volt, romhalmazzá vált. Módszerek, amelyek mindenhatóságáról meg voltunk győződve, önmagunkat vádoló, hibás, vagy éppen rossz, hatástalan szüleményekké váltak a fölismerés mér­legén. El kellett jutnunk odáig, hogy világosan láthassuk, miközben érté­keket mentettünk és hoztunk létre, nem egyszer álltattuk is magunkat, lát­szateredményekkel. Megrázó fölismerés volt az is, hogy évek lelkes, odaadó, hittel teli munkája sok tekintetben hiábavaló küzködés volt, nem az embe­rek tudatának mélyreható megváltoztatását céloztuk meg, csak a felszínt kapirgáltuk. A máz megrepedezett, lehullt. Az önvizsgálat azonban nem­csak keserűséggel járt, hanem bizakodást is szült, hiszen elősorjáztak a vi­tathatatlan eredmények és értékek is, amelyek időállóknak bizonyultak és kiállták a megméretés nehéz próbáját. Ezekről előbb már említést tettem, s folytatja ezt a sort az itt következő dokumentumgyűjtemény is. Ezek vol­tak biztos fogódzóink. S teljes határozottsággal állapíthattuk meg: nem igaz, hogy minden rossz volt, ami az ötvenes évek első felében történt, és nem lehet — nem szabad! — mindent lesöpörni az asztalról egyetlen látványos mozdulattal, össze kell szednünk a romokat — Kölcseyvel szólva —, hogy azokból alapokat tehessünk a jövendő nagyság számára, meg kell mente­nünk mindent, ami tényleges érték volt s folytatnunk kell — másként, job­ban — ami életrevalónak bizonyult. Így indultunk el újra. És megfogal­maztuk egyértelmű álláspontunkat: a további munka és haladás csakis a szocialista tartalmú népművelés által lehetséges a szükséges tanulságok le­vonásával. Ezt így ma olvasva: evidenciának tűnhet. De akkoriban nem volt az. A párt elemző állásfoglalása, a kibontakozás útját-módját kinyilvá­nító akarata még nem látott napvilágot. Számunkra nem lehetett vitás: más alternatíva nem lehetséges. így küldtük föl állásfoglalásunkat a miniszté­riumba, s nem várva arra választ sem, elkezdtük ezen az alapon a munkát, s folytattuk, amit lehetett. És ami ezután következett: az élet normális mederbe terelődése, a párt erejének, tekintélyének megerősödése, az önvizsgálat, a szükséges tanulsá­gok levonása, az újrakezdés friss lendülete, a célok és módszerek tisztább,

Next

/
Thumbnails
Contents