Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

III. A MALOM MŰKÖDÉSE 1920—1944 KÖZÖTT - 1. A magyar malomipar „nagy válságának" első évtizede (1919— 1929)

1925-ben 1926-ban 1927-ben 1928-ban 1929-ben 537 442 427 442 312 384 226 711 149 235 pengő. Az ellentmondás megoldásában segít bennünket egy részlet az üzem igazgatóságának egyik jelentéséből: „A háború előtti Magyarországon valamely jelentős vidéki malom üzemi eredménye legfőbb képpen az ország és ennek területén belül az ő vidéke termésének mennyiségi és minőségbeli hozamától függött; ma azt kell mondanunk, hogy a terméseredmény másodlagos kérdés az őrlemény elhelyezésének kérdésével szemben. Más szóval, míg békében a malmok egymás közötti versenye elsősorban az őrlési anyag kedvező beszerzése körül forgott, addig ma a súlypont a fogyasztópiac minden áron való megszerzésén nyugszik. A fogyasztópiac megszerzése, illetve megtartása érdekében a magyar malomipar két irányban folytat küzdelmet. Kifelé egységes frontban harcol a reánk nézve kedvezőtlen kereskedelmi szerződések akadályai ellen; a belföldi piacon pedig éles versenyt folytat egymással a fogyasztóképességben megcsökkent, fizetőképességben meggyengült vevőközönségnek elhódításáJ-JJ »282 A kivitelt alapvetően két lényeges elem befolyásolta. Egyrészt 1924-ig kiviteli tilalom volt lisztre — bár szállítások mégis voltak —, másrészt 1924-et követően a szomszédos államok elzárkóztak a magyar lisztexport elől. Ha most ezt a nagyon leegyszerűsített képletet próbáljuk alkalmazni az István malomra, akkor a dolgok csak részben fedik egymást. Kitűnik ugyanis a konszern legfőbb szervének, a vezérigazgatók tanácsának egyik megállapításából, hogy „a fő kiviteli liszttermés Debrecenben folyik".

233 Nyilván, hogy a fenti megállapítás csak a konszernen belüli állapotokra vonatkozik. Felvetődik a kérdés: miért éppen a debreceni üzem termelt exportra? Itt voltak a legjobbak a termelési feltételek, 1922-ben cserélték ki a kazánokat, majd 1923 elején nagyarányú rekonstrukciót hajtottak végre, amelynek során automatizálták a termelést. így a konszern üzemei közül itt volt a legrentábilisabb, de a legjobb minőségű is a termelés. A kiviteli lehetőségek azonban a következő év tavaszára megromlottak. 1924 áprilisában már a legnagyobb áldozatok árán sem volt mód exportálni, pedig 1923-ban közepesen jó termés volt. A bécsi stb. lisztnagykereskedők azonban raktárkészleteiket értékesíteni akarták, újabb rendeléseket ők nemigen tettek, így az ausztriai piac felvevőképessége már 1924 elején megromlott. A következő év január 1-ével pedig Ausztria olyan radikálisnak nevezhető lisztvámokat léptetett életbe, hogy a kiszállítás csak őrlési költség megtérülése nélkül lett volna lehetséges, mert a megállapított lisztvám magasabb volt, mint a békebeli egész termelési költség. Egyidejűleg teljesen megszűnt 1925 júniusától a lengyelországi kivitel, s ez a debreceni üzemet kiváltképp közvetlenül érintette, mert a háború előtt ez volt a monarchián belüli egyik legfőbb piaca. Ekkor a lengyelek életbe léptették a már ismertetett védővámukat, s ennek folytán az