Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

III. A MALOM MŰKÖDÉSE 1920—1944 KÖZÖTT - 1. A magyar malomipar „nagy válságának" első évtizede (1919— 1929)

gán jutottak nyersterményhez. Ráadásul az aratás idején az Alföldön beállt az esős időszak, s ez lerontotta a termék minőségét is. Ennek következtében az István malom és konszerntársai lemaradtak az 1924-ben lassan meginduló magyar lisztkivitelről. Az exportot csak a budapesti és a dunántúli malmok tudták kihasználni.

278 A gazdasági világválság bekövetkezéséig mondhatni minden további évben emelkedett az ország gabonatermése, s kiváltképp rekordtermés volt 1928-ban, amikor 27 millió q búzát, 8,2 millió q rozsot takarítottak be. Megoldódott volna tehát lassan a nyerstermékhiány, bár a malmok kapacitásának ez a mennyiség még mindig csak egyharmadát vette igénybe. A húszas évek elejéhez viszonyítva mégis lényeges javulás mutatkozott e téren. Voltak azonban olyan faktorok, amelyek ismételten nehézséget idéztek elő. Egyik ilyen, de mint később kiderült, kevésbé megalapozott panasz tárgyát az képezte, hogy a kormányzat kezdeményezésére országosan kezdett elterjedni a nemesített búzafajták termesztése. Mivel a malmok nem a szokványos minőséget, az „acélos magyar búzát" kapták alapanyagként, még arra is kísérletet tettek, hogy megakadályozzák az új fajták terjedését. A konszern végrehajtó bizottsága pl. 1924. április 22-én a következő határozatot hozta: „.. .a malom egyesület közös eljárással akarja rábírni a gazdákat, hogy újra a régi acélos búzafajtákat termesszék."

279 Nem érdektelen kitérni e kérdésnél arra, hogy a múlt században éppen az István malom volt az, amelyik premizálással igyekezett az akkorihoz viszonyított új búzafajta elterjesztését a környéken elősegíteni. Most hat-hét évtized múlva a fejlődés gátja akart lenni a konszern, s a gazdákat a húszas évek közepére már idejétmúlt fajták változatlanul való továbbtermesztésére akarta rákényszeríteni. Szerencsére ez a próbálkozás nem járt sikerrel, s maga a malom vezetősége is elismeri 1926. október 2-i ülésén: „Mindennek ellenére a liszt minősége erősen javult."

280 Az előzőnél valósabb probléma volt az, hogy a kormányzat — mint már utaltunk rá — az agrárius érdekek kiszolgálásával erőteljesebben támogatta a gabona-, mintsem a lisztkivitelt, holott — s ebben nagyon igazuk volt a malmoknak — országos érdek lett volna, ha hazánk gabonatermése lisztté feldolgozva, s nem mint nyerstermék került volna külföldre (11. sz. táblázat). Az előzőekben a malom történetének áttekintése során a nyersanyagbeszerzés kérdéseivel foglalkoztunk, s meg kellett állapítanunk, hogy 1925-öt követően az országban több gabona termett. Ebből következne: az üzemek ellátottsága az évtized közepétől jobb lett. Magától értetődő lenne az is, hogy a javuló ellátottság eredményesebbé, rentábilisabbá teszi a működést. Csakhogy az István malom mérlegadatai mást mutatnak. Éppen az évtized közepétől mérséklődnek állandóan az évenkénti tisztanyereségek összegei :

281