Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

II. A DEBRECENI ISTVÁN GŐZMALOM MŰKÖDÉSE 1848—1919 KÖZÖTT - 3. A süllyedés és felemelkedés időszaka (1863—1886)

Megfigyelhető, hogy míg 1866 és 1873 között 816 016 frt. nyereségre tesz szert a malom, (évi átlagban 102 000 frt.) 1874-ben már 154 368 frt.-os veszteséggel zárja az évet. Ennek okát keresve, elsősorban az országos malomipari helyzetre kell figyelmünket fordítani. 1871-től az aszályos évek miatt országosan csökkent a búzatermelés, és nyersanyagválság lépett fel.

129 Különösen elmélyítette az így bekövetkező nyersanyagválságot az 1871. évi terméseredmény. A hiányon a gyengébb minőségű, de olcsóbb román búzával akartak segíteni. Minthogy a magyar malmi berendezések a keményebb hazai búzafajtákhoz készültek, a román búzát önmagában a magyar malmok gépein nem lehetett őrölni. A malmok nagy része ennek ellenére nem alkalmazott kevert őrlést, emiatt a liszt minősége leromlott. Végkövetkezményképpen az üzemek egymás után vesztették el piacaikat. Ehhez járult még az 1869-es pénzválság, majd 1872 második felétől az általános világgazdasági túltermelési válság, ami maga után vonta a hitelválságot is. A malmok forgótőkéjük nagy részét elvesztették s búzavásárlásaikhoz nem jutottak kellő összegű kölcsönhöz. Az István malom helyzetét a fentieken túl még az is nehezítette, hogy a malom is vásárolt román búzát s azt fehér liszt készítésére használta. A barna liszt előállításához tengeri lisztet dolgoztak fel. Ez utóbbi eljárás a tartós tárolást nem tette lehetővé. Az időközben fellépő értékesítési nehézségek miatt a barnalisztkészítmény nem kerülhetett idejében eladásra. Az áru megromlott, ami 46 000 frt. veszteséget jelentett a társulat számára. A magyar malmok 1872-től, de még inkább 1874-től alkalmazták a rovátkáit hengerszékeket. Ezt a technikai újítást — mint már utaltunk rá — Debrecenben még nem vezették be, akárcsak az új típusú daratisztítókat sem. Következésképp az üzem gyártmánya nemcsak nyersanyagában, de a feldolgozás minőségében is lemaradt az amúgy is szűkülő piac versenyében. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy ekkorra a malomipar fejlődésének egy új szakasza következett be. Nem a manufakturális üzemekkel, hanem a hasonló vagy annál jobb technikát alkalmazó gőzmalmokkal kellett volna a versenyt állni. Az István malom ebben a küzdelemben lemaradt. Ezt alátámasztja az 1874-es szomorú eredmény. Míg tehát a debreceni malomnál a pesti malmokhoz viszonyítva 1873-ban nem 15%-os termeléscsökkenés, hanem 60%-os emelkedés volt tapasztalható, addig 1874-re fordult a helyzet. Az István malom technikailag lemaradt, gyártmányainak minősége romlott. Eltérően a többi magyar malomtól — amelyek már kilábaltak a válságból — a debreceni István gőzmalom ekkor —1874-re —jutott a mélypontra. Igaz, e fenti okokon kívül a pesti malmokat segítette a szénköltségben javukra mutatkozó differencia is. Számukra a szén önköltsége 50%-kai olcsóbb volt, mint a legtöbb vidéki malomnál. Míg Pesten 100 vámmázsa gabona őrléséhez 6-7 kr., addig vidéken, különösen Debrecenben 12—14 kr. önköltségű szenet használtak fel. A különbség a tü-