Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

I. AZ ISTVÁN GŐZMALOM ALAPÍTÁSA

Adataink szerint 1715—1846-ig egyenes vonalú emelkedés tapasztalható, ezt követően visszaesés következik be a molnárcéh tagjai számában. Az iparág mestereinek elszegényedését támasztja alá a céhnek az Országos Iparegyesület által 1847-ben kibocsátott kérdéseire adott válasza is.

24 Eszerint akkor 4 mester sorolható az I. adózó osztályba, akiknek 20 köböl búza tiszta jövedelme marad a királyi adók, legények és inasok bérének kifizetése után. 17 mester tartozik a II. osztályba, akiknek 12 köbölre tehető a tiszta jövedelmük. A III. osztályban 13 molnár van, akiknek „mesterségük után szűk élelmük is alig kerül ki", 8 mester pedig malom nélkül van. A molnárok rohamos elszegényedésére világít rá az 1863-as adóosztályba sorolás is, mert mind a 37 molnár a legalacsonyabb, a IV. classisba van sorolva. A kamarai illeték-nyilvántartásból azonban még az is kiderül: a 37 mesterből 1 meghalt, 11 annyira elszegényedett, hogy fizetni képtelen, 5 pedig napszámosnak állt. Összevetve a molnárok és malmok számát, jól megfigyelhető, hogy 1715-ben és 1815-ben 30 molnár dolgozik a 48 malomban, vagy az 1846-os évben 43 molnár „ül" a 96 malomban. A következő évben 8 molnárnak már nincs malma. Ez utóbbi számsorok arra engednek következtetni, hogy már 1847-re jelentős vagyoni különbségek jöttek létre a céhen belül, s amíg egyes mesterek több szárazmalommal rendelkeztek, mások legfeljebb gazdagabb társaiknál vállalhattak bérmunkát. Az 1848-as évben kezdi meg üzemelését az iparág első debreceni kapitalista jellegű üzeme, az István malom, majd 1863 után sorra alakulnak a szélmalmok is.

25 Tehát a molnároknál egyszerre kettős verseny alakul ki. Egyrészt a céhen belül, ami ugyan vagyoni különbségeket hoz létre, de ennél erőteljesebben érvényesül a másik faktor, a kialakuló tőkés verseny. Ez utóbbi söpri el tulajdonképpen néhány évtized alatt a szárazmalmokban dolgozó molnárokat. S hogy ez mennyire így volt országosan is, kitűnik, ha összevetjük a szárazmalmok számának alakulását az előzőekben ismertetett gőzmalmi fejlődéssel. A szárazmalmok számának alakulása Magyarországon A debreceni szárazmalmok — három kivételével — mind a polgárság tulajdonában voltak, mert a város „.. .nemes tanácsa nem tartotta nobilisnak saját polgáraival konkurrálni. A három említett malom közül egyik a diákságé, másik az amplissimus coetusé, a harmadik pedig az ispotályi szegényeké volt"

26 A szárazmalmok adásvételéről is maradtak fenn töredékes adatok. Erdődi Sámuel 1696-ban a Hatvan utcában álló két szárazmalmát 290 forintért adta el Jenéi Takáts Istvánnak. Dikó Péter 1698-ban 600 forintért vette meg Bernát 1863 — 7963 1873 — 6361 1885 — 3197 1894 — 2033 1906— 619