Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

IV. AZ ÜZEM MUNKÁSAINAK HELYZETE ÉS KÜZDELME - 3. A munkások helyzete a két világháború között

emelést végrehajtani, hanem inkább egy részükre olcsóbb eljárás, a szabad munkahely-változtatás jogának megvonását szeretnék elérni. A munkásosztály helyzetének vizsgálata során okvetlenül foglalkoznunk kell a munkaidő kérdésével. A malomiparban a húszas években, de a harmincas évek utolsó negyedéig terjedően is teljes anarchia uralkodott. Míg egyes üzemek gyakran leálltak, munkásaikat elbocsátották, ugyanakkor más üzemek vagy az előzőek is, működésük ideje alatt, különösen a főszezon idejében 12— 24—36 óráztatták munkásaikat. A malommunkások kísérletei a 8 órás munkaidő és a vasárnapi munkaszünet elismertetése érdekében több mint másfél évtizeden keresztül kudarcra voltak ítélve.

482 A vasárnapi munkaszünetet a malmok ipari tevékenységére (takarításra, karbantartásra nem) vonatkoztatva 1930-ban végre elismerte és elrendelte a „M. Kir. Kereskedelemügyi Miniszter", de ennek végrehajtása egészen 1938-ig igen kétséges és helyenként változó volt. Az 1937-es felmérések is azt mutatják, hogy a malmoknak még mindig 50%-a dolgoztatja vasárnap is munkásait. A következő évben javult valamit e téren a helyzet. Ugyanakkor már 1940-ben a „Futura" katonai okokra hivatkozva kéri az iparügyi minisztert, hogy függessze fel a vasárnapi munkaszünetet, így sodorta el a háború a malmi munkásoknak ezt az alig megszerzett jogát, amiért tulajdonképpen harmincöt éven át, már 1903-tól küzdöttek. A munkaidő körüli másik nagy harc a 8 órás munkaidő bevezetéséért folyt. A legnagyobb rendetlenség e téren az összes iparágak közül a malomiparban volt. Egyes üzemek heti 24 órában, mások azonban 126 órában működtek: „az egyik munkás heti 80—100 órát, a másik 20—30 órát dolgozhatott és sokan semmit sem".

483 A 27.621/1937. Ip. M. számú rendelet kimondta ugyan, hogy a napi munkaidő 8 óránál, a heti 48 óránál malmokban sem lehet több, de e rendelet annyi „kiskaput" hagyott a malomtulajdonosoknak, hogy azok bátran szabotálták annak végrehajtását. A munkásság a legtöbb üzemben nem mert tiltakozni a túldolgoztatás ellen. Mégis „feljelentések érkeztek a munkaidő-rendelet megszegése miatt", de nem a saját munkásság „nyúlt ehhez a módszerhez", hanem egy másik malomnak a munkavállalói emeltek panaszt munkástársaik érdekében, így kényszerültek kikerülni a munkások, hogy saját munkaadóikkal kerüljenek közvetlen ellentétbe.

484 Érdekes felfigyelni arra, mi volt a helyzet Debrecenben e téren. Először is ha kiviteli lehetőség mutatkozott az aratás utáni időben, a piacon való mielőbbi megjelenés érdekében éjjel-nappal folyt az őrlés. A négy-öt hónapi megfeszített, embernyüvő munka után a malom rendszerint leállt, a munkásokat elbocsátották. Ebből eredt az alkalmazás nagy hullámzása. Előfordult azonban az is, 1935 januárjában—februárjában, hogy míg az egyik üzemben (Hortobágy malomban) tizenhat óra volt a munkaidő, addig az István malomban csak napi öt-nyolc órában dolgoztatták a munkásokat.

485 A következő évben pedig éppen az István gőzmalom munkásainak kellett béremelési mozgalmu-