„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)
Dokumentumok - III. Olvasási kultúra
Az ilyen adatokkal azonban nem megyünk sokra, mert hiányzik a legfontosabb tényező, a példányszám! Nincs példányszám-statisztika, holott a helyesen felfogott kultúra szempontjából ez lenne a legfontosabb. Könyvkiadóktól és könyvkereskedőktől kapott egybehangzó felvilágosítások szerint a szépirodalmi művek Magyarországon átlagosan 2500—3000 példányban jelennek meg. Három-négy nagy kiadó részletüzlet keretében 10—12 000 példányban is kihoz műveket, néhány könyv, évente 2—3, „kiugrik", eléri néha a 30—40 000-es példányszámot is (legutóbb ilyen volt a Cronin könyv: „Réztábla a kapu alatt"), a verskötetek ellenben 3—400 példányban kelnek el. A 2500—3000-es átlagos példányszám megdöbbentő! Még a polgárság is csak nevetségesen csekély mértékben vásárol irodalmat. 1930-ban Magyarországon 190 068 embernek volt középiskolai végzettsége, tehát évekig tanult magyar és külföldi szépirodalmat, de nem szokott hozzá, hogy olvasson is. Természetesen minden megvett könyvet 3—4-en olvasnak és a kölcsönkönyvtárak és közkönyvtárak révén e szám még 1-2-szeresére emelkedik, de a 3000-es alapszám a magyar könyvkultúrára továbbra is jellemző marad. A népszerű tudományos munkák legnagyobb átlagos példányszáma 2000, a tudományos munkáké 1000! E számok egyúttal a tudományos gondolkodás elterjedésének is mértékei. „Ha kulturális intézeteink nem bocsátanának közre tudományos műveket, irodalmunkból az ilyenek szinte teljesen hiányoznának" írja a „Corvina" (1940. VI. 13.). A szegényparasztság nem olvas. A Népművelési Bizottság létesít „népkönyvtárakat" és közkönyvtárakat, de ezeket főként a kisbirtokos parasztság élvezi. A munkásság olvas, főként saját szervezeteiben levő kölcsönkönyvtárakból, de egy kis részük vásárol is könyveket. Van kiadónk, akinek társadalmi és politikai kérdéseket tárgyaló könyveit 3 / 4 részben munkások vásárolják. De ez csak a munkásság öntudatos részére vonatkozik. A munkásság nem öntudatos része (ezek között a többség nő) és a középosztály alsóbb rétege teljes egészében csak ponyvát olvas. A ponyvák példányszáma már egészen más képet is mutat. Sárga regények kéthetenként vagy havonként 25—30 000 példányban, füzetes regények hetenként 10—15—20 000 példányban jelennek meg. Időközönként harc indul a ponyva ellen, igyekeznek olcsó szépirodalommal pótolni. Az eredmény vajmi kevés. Nyilvánvalóan, hiszen az a gyógymód, mely a tüneteket akarja megszüntetni, nem pedig a betegség okát, nem szokott sok eredménnyel járni. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a ponyva elterjedtségének elsőrendű oka az olcsóság. A kisemmizettségből, a szürkeségből az álmokba és az izgalmakba menekül a kisember. A „modern" korban élő szegényeknek és kisembereknek olyan a ponyva, mint a kínai néptömegeknek az ópium. E menstvárak egyszerre fognak leomlani, amikor nem lesz szükség rájuk.
