„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - III. Olvasási kultúra

A bevezető után következett Kassák Mesteremberek című verse. Bíztunk benne, de ilyen sikerre nem számítottunk. Hogyne tapsoltak volna, amikor egy évtized óta most hallják először emlegetni Moszkvát ezen a színpadon. A másik vers következett, Majakovszkij: Balra mars! Ennek a betanításához érdekes élményem fűződik. Már említettem Murinyt, a borbélyt. Nálunk idősebb, családos ember volt. Próba közben észrevettem, hogy beszéd közben csapdos a szája. Főleg ha hangosan beszél. A versnek egyik sorát, mint szólót rábíztam. Előadás közben, amikor rákerült a sor, csodálkozó arccal tekintett a magasság felé: „Zászlók tapétázzák az eget"... Háttal álltam a közönségnek, de Muriny hangjából éreztem, mint ahogy a közönség is érezte, volt aki talán látta is, amint a zászlókat csapdossa, lengeti a szél. A kórus mint egy dühös felelősségrevonás dörrent rá: „Ki az ki jobbra lépeget?"... Most a kórus egy negyed fordulatot tett balra: „Balra!... Balra!... Balra!... A függöny lement, mi pedig örömünkben nem tudtunk mihez kezdeni a színpadon. Ellőttük összes puskaporunkat. Több verset egyelőre nem tudtunk. Újból szétment a függöny és nem tehettünk mást mint sután meghajtottuk magunkat a közönség előtt, amely érezte, tudta, hogy valami új jelent meg a Margit színpadán a Tanácsköztársaság után 11 évvel. Győztünk. Nyomtatott. — Faragó András: Kassák Lajos és a Debreceni munkásfiatalok kapcsolata. Alföld, 1974. 6. sz. 93 1929. február OLVASÓKÖRÖK A NÉPMÜVELÉS SZOLGÁLATÁBAN Háború előtti művelődésünk abban a hibában szenvedett, hogy nem láttuk, vagy nem akartuk látni népünk elmaradottságát. Egy nagy katasztrófát kellett átélnünk, hogy a valóságra ébredjünk. Legelőször nagynevű kultuszminiszterünk vette észre, hogy a szörnyűmódon megcsonkított ország alföldjén élő magyarjaink azok, akiket elődjeik elfelejtettek a kultúra áldásaiban részesíteni. Az egyes felekezetek a maguk szerénysége mellett igyekeztek ugyan azelőtt is a kultúrának hajlékot építeni, de ez a jóakarat csak a legnagyobb szükséghez igazodott. így voltak túlzsúfolt iskolák 100—200 növendékkel. De voltak olyan területei az Alföldnek, ahol egyáltalán nem volt iskola, minek folytán száz és száz gyermek nőtt fel minden tudás nélkül. Ezen a bajon most kultuszminisz-