Dokumentumok a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. (Debrecen, 1977)

Előszó

1958 decemberében a Központi Bizottság közvetlen feladatként határozta meg a mezőgazdaság szocialista átszervezését és a mezőgazdasági termelés ezzel egyidejű emelését. 1962. március 28-án a Központi Bizottság határozata már megállapíthatta: „Hazánkban befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, egész népgazdaságunkban osztatlanul uralkodóvá váltak a szo­cialista termelési viszonyok, és az átszervezés három esztendejében egyidejű­leg emelkedett a magyar mezőgazdaság termelése is." A kötet munkatársai arra vállalkoztak, hogy megyénk termelőszövetkezeti mozgalmának fenti korszakát mutatják be korabeli dokumentumokkal. Az országos politika helyi megvalósításának nyomon kísérése érdekes és tanulsá­gos. Úgy gondoljuk, hogy eredményeink és hibáink — sikereink és kudarcaink felvillantása elegendő ahhoz, hogy emlékezzünk honnan indultunk, mik voltak lehetőségeink. Felidézzük az alapítók makacs elszántságát, az első deficites zárszámadá­sokat, az első munkasikereket, a termelőszövetkezeti mozgalom hős korsza­kát, történelmünk egyik emlékezetes fejezetét. 1962-re kialakultak a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság keretei, de ennek tartalommal való megtöltése az elmúlt másfél évtizedben történt meg. Ez alatt az időszak alatt a parasztság soraiból kiemelkedő vezetők nőttek fel, jól képzett szakmunkás- és betanítottmunkás-állomány jött létre, kialakult a korszerű technikára és technológiára alapozott szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés. Reméljük, sor kerül e korszak dokumentumainak feltárására is. Debrecen, 1977. november 25. Tóth Imre az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottságának titkára

Next

/
Thumbnails
Contents