Dokumentumok a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. (Debrecen, 1977)

Bevezetés

BEVEZETÉS Kötetünkkel kettős célt kívánunk szolgálni: szocialista fejlődésünk törté­nelmi forrásainak következetes feltárását, a termelőszövetkezeti történetírás színvonalasabb művelésének elősegítését. A válogatás igyekszik reális képet nyújtani megyénk termelőszövetkezeti mozgalmának alakulásáról, eredményeiről és visszaeséséről. Törekedtünk arra, hogy Hajdú-Bihar megye termelőszövetkezeteiből minél több szerepeljen egy-egy témával a dokumentum-fejezetek egyikébe. A termelő­szövetkezeti mozgalom első éveiben az alacsonyabb taglétszám, kevés föld­terület és minimális technikai bázis következtében kezdetleges munkaszerve­zésről, irányításról lehetett szó. Mindezek a szövetkezetek írásos-dokumentá­ciós tevékenységet igen alacsony szinten tartottak — ebből következik, hogy az első évek dokumentációs anyaga szegényes. Ahogy erősödött a mozgalom, emelkedett a gazdálkodás színvonala, úgy gyarapodtak az írásos források, a dokumentumok. Kötetünkben jól érzékelhető a fenti tendencia. A dokumen­tumok csoportosításánál a tematikai egység megvalósítására kellett elsősorban törekednünk. A termelőszövetkezetek életében, fejlődésében alapvető terület­nek éreztük a következőket: 1. A termelőszövetkezeti mozgalom általános helyzetének, fejlődésének be­mutatása Ezek a dokumentumok országos, megyei, városi, járási, illetve községi szervek működése során keletkeztek. 2. A termelőszövetkezetek szervezése Ide azok a dokumentumok kerültek, amelyek a szövetkezetek alakulásá­val, egyesülésével, felosztásával, a vezető szervek működésével, a munka­szervezéssel, a fejlesztéssel és a politikai tevékenységgel foglalkoznak. 3. A termelőszövetkezetek gazdálkodása A növénytermelés, az állattenyésztés és a melléküzemágak forrásai tar­toznak ide. 4. A termelőszövetkezetek technikai bázisa Ide soroltuk a beruházásokat, a gépesítést, az öntözést.

Next

/
Thumbnails
Contents