Béres András: Útmutató krónikaíróknak - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 7. (Debrecen, 1975)

A szocialista krónika

munkát végez, ha minden objaktivitásra törekvés mellett is önmagát szubjektiven hozzáadva rögzíti a tényeket. A helytörténetirásnak e felszabadulás előtt nem volt szervezett formája. Esetleges és mindig a támogató személyéhez kötött a megvalósulás lehetősége. A különböző megyei monográfiák megjelenése mindig reprezentatív alkalomhoz kötött, a kevés helyről megjelent községi monográfia csupán szórvány ismeretanyagnak tekinthető. A lakóhelyismerethez irt segédkönyvül használt helytörténeti dolgozatok jó kiegészítések, bár a falu életrajzát megörökítő összefoglalások, vagy a várak története a különböző egyháztörténetek, iskolák múltjának feldolgozásai, az intézmény és egyesülettörténetek, a jogtörténeti munkák vagy a reprezentatív városi monográfiák a múltbafordulásra jellemzők. A felszabadulás után megjelent néhány uj megyetörténet, község- iskolatörténet, sporttörténet, ipar- és üzemtörténet, munkás és parasztmozgalmak története tisztázott módszertani és elvi kérdések alapján kritikai szel17 lemben látott napvilágot. A falutörténetirás, amely lényegében egyenlőnek tekinthető a krónikairással, az 1950-es években kezdődött el intézményesen. Ahogyan ezt Soós Imre egyik beszámolójából megtudjuk: "Az egyik megye tanácsának oktatási osztálya 1955-ben kiadta az utasitást, hogy minden falusi általános iskola igazgatója dolgozza föl, vagy egyik pedagógusával dolgoztassa föl faluja történetét. A szükséges levéltári kutatás elvégzésére ' 18 minden falu kap egy napot". Egy nap alatt milyen eredményt lehet elérni a kutatómunkában? El lehet képzelni, hogy milyen lehetett az a falutörténet, amely egy napos kutatómunkára épül,