Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A királyi kisebb haszonvételek

sítsák-e vagy bérleti gazdálkodás útján. Mint ahogyan a földbirtok esetében, e vonatkozásban is időszakonként változó nézetek ütköztek össze egymással, aszerint, hogy a nagytanács tagjai között milyen társadalmi rétegek képviselői kerültek az élre. A bérlők nemegyszer helytelen gazdálkodást folytattak, a bérleményt nem tartották karban, emiatt a bérleti idő lejárta után a város sokszor kedvezőtlen állapotban kapta vissza a kiadott épületeket és felszereléseket. Erre a körülményre a magyar kamara 1826. augusztus 9-én 22 984. szám alatt kiadott rendeletével felhívta a figyelmet, miután a bérlők gondatlanságával országosan is találkozni lehetett. Arra utasította a várost, hogy csak hitelképes bérlők vegyenek részt az árverésen és hogy a bérleti idő tartamáig óvadékot helyeztessen letétbe. Felfogása az volt, hogy Pesthez hasonlóan „a város minden jövedelmét árendába kell kiadni".

29 A kisebb haszonvételeket váltakozó időre adták bérbe; nemegyszer három, de legtöbbször 6 évre vették át azokat a bérlők.

30 A nyílt árverés nem mindig járt eredménnyel, ezért azt meg kellett ismételni. A választott hites közönség 1837. október 4-én azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy a legtöbb licitáló alacsonyabb összeget kínált a kikiáltási árnál, emiatt „méltán gyanítható a collicitánsok közötti egyetértés". Ebben az évben a piacbérletért a korábbi 6932 forint helyett 5111 forint összeget kínáltak, mint legmagasabb árat.

31 A Fejér Ló vendéglő kikiáltási bérletösszege 1837. október 14-én 700 forint volt; a szálloda forgalma, látogatottsága, a benne rendezett mulatságok jövedelme folytán erre többen igényt tartottak. Végül 776 forint összegben Simonffy Gábor vette bérbe. De a szállodán kívül több bérletet vett át, mint a legmagasabb ajánlatot tevő.

32 A piaci jövedelmekkel kapcsolatban Budai Ferenc esküdtnek az volt a véleménye, hogy „én árendába nem adnám ki a vásári jövedelmek beszedését", hanem a helypénz kezeléséhez esküdteket rendelne ki. Felfogását azzal indokolta, hogy „az árendával együtt járó netaláni exactiok, több panaszok jó hírben álló városunknak a látogató kereskedők által lehető rossz híresztelésén . . . alig lehet több nyereségre, mint veszteségre számolni".

33 A városi vezetőségnek, de a polgárság konzervatív elemeinek a fentiekhez hasonló szemlélete különösen feltűnő volt a zsidókkal szemben, akiknek sokszor egyáltalán nem akartak biztosítani bérletet, holott azoknak talán az lett volna az egyetlen állandó jövedelemforrásuk a városban és környékén.

34 Más kishaszonvételekhez mérten a legmagasabb jövedelem az italmérésből származott. Különösen gazdag bevételt biztosított a kóserbor, minthogy a piacon megforduló izr. vallású kereskedők kizárólag azt fogyasztották. Annak bérletével kapcsolatban többször perre került sor.

33 A borkiméréshez szükséges eszközöket a tanács rendelte meg, hogy ezzel biztosítsa a mértékek megbízhatóságát. 1831. december 3-án Péchy Antal érsemjéni birtokostól rendelt „ezer itcés és kétezer darab meszelyes butéliákat 20-30 dénárért".

30 Magából a borhaszonvételből „mintegy 20 000 vFt" jövedelem származott 1833-ban, a kóserboron kívül.

37 A polgárok már évtizedek óta követelték, hogy a tanács mondjon le a borkimérés monopóHumáról és engedélyezze a szőlőbirtokos polgárok részére is az otthoni árusítást. 1832-ben egy röpirat jelent meg „Elmélkedés a polgárok házánál való szabad bormérés szükséges és hasznos voltáról nemes szabad kir. Debreczen városára nézve egy azon város és polgártársai