Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Debrecen demográfiai arculata

polgári levele nem volna, vagy elégvén vagy más viszontagság által elveszvén, az (a személy), hogy polgárnak be volt véve, szerezzen bizony ságlevelet".

345 A levéltárban „testimoniales" cím alatt őrzött tanúsítványok sora bizonyítja, hányan kérték polgárjoguknak pénzért történő elismertetését. A tanács tehát különbséget tett a polgár fogalmának jogi elismertetése és a polgárjoggal együtt járó gazdasági előnyök biztosítása között. Néhány év múlva a tanács ennél is tovább ment, mert 1842 óta letelepedési járulékot is követelt attól, aki a városban lakóhelyhez kívánt jutni. Ennek összege elég magas volt, mert az I. adóosztályban 40, a H-ban 30, a III-ban pedig 20 forint volt a házipénztár bevétele az engedély fejében, ami az I. osztályban egy borjú árának felelt meg.

346 Nem egy esetben megbüntették azokat, akik a kisebb haszonvételek címén járó gazdasági javakat még akkor is élvezték, amikor a város árkán kívülre költözködtek. Többek között Kis Ferencet 1819-ben visszaélés büntetéseként megfosztották polgárjogától, de ő ennek ellenére „a polgári beneficiumokat használja, nevezetesen polgári csapszéket tart, fabeli illetőséget hordat az erdőről". Védekezésében - 1842-ben - előadta, hogy „kezembe lévő polgári levelem tőlem soha vissza nem kívántatott". Ennek ellenére „csalárdságért" újból megbüntették, polgárlevelét elvették, kocsmáját bezáratták „s minden polgári haszonvételekből kirekesztették".

347 Debrecenben talán még más szabad királyi városoknál is kevesebb polgárjogú személy élt. A Pesti Hírlap 1843. március 30-i vezércikke ezt az általános gyakorlatot kipellengérezte és küzdött a polgárjog kiterjesztéséért, tiltakozott a városokban érvényesült oligarchikus elv miatt.

348 De ez a szűkkeblűség nemcsak az elvet jellemezte, hanem a hatalmi testületek gyakorlati döntéseit is. 1845. november 24-én a néptribun a tanácsülés elé terjesztette azt a javaslatot, hogy a polgárjog elbírálásába be kell vonni a választott hites közönséget is. A szenátus ezt azzal utasította vissza, hogy „ha helybeli születésűek, vagy olyanok, kik az ország határán belül születnek, mint mesteremberek és kereskedők itt megtelepedvén" adót fizetnek, azoknak kérvényét amúgy is az utcabeli esküdtek javasolják, amelyre támaszkodva „a tanács fog a fölvétel felett határozni". Ennek gyűlésén pedig a néptribun jelen van. Az ilyen ügyeket minden hétfőn tárgyalják. Viszont ha idegenek kérnek polgárjogot, az első fórumon a nagytanács mérlegeli a kérvényt, de annak elbírálása szuverénül és kizárólagosan a szenátust illeti, a néptribun pedig nem szavaz, mert előzetesen állást foglalt a nagytanácsi ülésen.

349 A nagytanácsnak még ezek után is más volt a véleménye, amelyet Berényi József szíjjártómester ügye kapcsán fejtett ki azzal, hogy „a polgári jogok s ezekkel öszvekötött jótétemények oly közös vagyona az öszves polgárságnak, mely az egész polgári közönséget érdekli", ezért a felvétel kérdését a tanács egyoldalúan nem döntheti el. A tanács ugyanis 1845. november 24-én nevezettet felvette a polgárok közé, de ez ellen a választott hites közönség 1846. október 4-én „ünnepélyes óvását nyilvánítja", és közgyűlés összehívásához ragaszkodik, hasonlóan a díszpolgárság megítéléséhez.

350 A polgárjogi helyzet megítélését még inkább kiélezte a gyakori országgyűlési vita, amely a városok „cívis" lakosságának a nem polgárjogúakkal való szembeállítása során nyilvánossá tette a királyi városok vezető testületének helytelen gyakorlatát. Debrecenben lassanként sok olyan család emelkedett ki, akiknek nem volt polgárjoguk, nagy vagyonuknál fogva azonban