Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A tanyák

föl többszörös panasz, hanem a birtoklás korlátaiból adódóan is. 1842. augusztus 29-én például a tanács arról tárgyalt, hogy a tapasztalat szerint hátráltatta a földművelést az a szokás, hogy „a házután való földeket a belső telkektől elszakasztva külön eladni nem lehetett", ezért „a csekély kiterjedésű földek vagy gazdálkodásra kényszerítették a különben kézi mesterséget gyakorló háztulajdonost", vagy lemondott a földjéről. Nagy Sándort bízták meg a kérdés megvizsgálásával.

281 Az ügyben lényegbevágó döntés a későbbiek során sem született, miután a ház utáni földek kiosztásának jogcíme a város szervezetének teljes megváltoztatását követelte volna. A Hetilap megírta, hogy ,,a polgári vagyonosságnak egyik oka mind földmívelési, mind mesterségbeli tekintetben az, hogy Debrecenben házat a ház után való föld nélkül venni s ezt ezáltal eladni nem szabad . . Z'

282 Viszont a jogszabályoktól sokszor el kellett tekinteni, emiatt a város kényszerhelyzetben mégis hozzájárult a ház utáni földek egy részének eladásához. Ilyen esetben azonban személyes engedélyt kellett kérni, mert a tanács beleegyezése és esetenkénti döntése nélkül az eladás büntetőjogi felelősségre vonással járt volna. Ezért vonták perbe többek között 1834. június 7-én Cseresnyés Mihályt, aki „kiarendálta a néhai Borsos Sándor cserekaszálóját, azt a tilalom ellen idegeneknek, úgymint a volt szomszédos nyíradonyiaknak subarendálta".

283 Hasonlóan büntettek más személyeket is.

284 A ház utáni földekhez még sok más művelési ág szerinti terület is járt: maga a föld körülbelül a belső telek harmincszorosa volt, de vehetett ezen a címen szántóföldi bérletet, erdei kaszálót külön a háztelek nagysága szerint kapott, a legeltetés joga mindenképpen megillette; végeredményben azok, akik korszerűen foglalkoztak földműveléssel, a ház utáni területekből közepes megélhetést biztosíthattak maguknak.

285 Mindezek mellett a városszélen, a Libakertben vagy másutt bérelhettek libaföldet, amelyet pénzen is értékesíthettek, mert teljes örökösödési jogot élveztek, vagy vásárolhattak. A földre a gazdák ott is közösen vigyáztak, ezért egy kertgazdát fogadtak fel, akár a rendes kertségekben.

286 A ház utáni földek kiosztásának feudális rendje tehát Debrecenben sem tette lehetővé, hogy földbirtokhoz jussanak a város árkán kívül élő személyek. A házhelyek nagysága, az adó mértéke, a különböző foglalkozásokból eredő kereseti lehetőségek hatással voltak a földbirtok nagyságára, amely a gazdagabb polgárok esetében amúgy sem volt mértékszabó egyéb jövedelemforrások mellett. A ház utáni földek - ha kicsiny területre terjedtek is ki - a további társadalmi diffeienciálódás egyik alapjává lettek.

287 Ezt a folyamatot még inkább fokozta a tanyák kifejlődésének a másik forrása: a béresföldek sora. A béresföldek - talán túlzás nélkül állíthatjuk - kényszerítően hozzájárultak a tanyák számának emelkedéséhez. A béresföldek képződése összefüggött Debrecen birtoktörténetével, birtokpolitikájának változásaival.

288 Ezek ugyanis a kincstártól zálogként, majd bérlet címén Debrecen által hasznosított földekből álltak. Bár a város állandóan arra törekedett, hogy megakadályozza a tanyák építését, munkája sikertelen maradt. 1802-ben is elrendelte, hogy „a béresföldeken senki is tanyát csinálni ne merészeljen",

289 azok mégis folyton szaporodtak, főként 1818 után, amikor a tanács a kincstári földeket egyre nagyobb mennyiségben adta ki a bérlőknek. Ohat, Zám, Hegyes, Fancsika, Bánk korábban zálogos területeit akkor Debrecen további 32 évre átvette a