Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A tanyák
terjedtek, ami természetesen nem jelentette a magánbirtoklás felső határát, mert a háztulajdonosok a másik forrásból: a zálogos birtokokból is részesülhettek, s ott már nagyobb birtoktesthez juthattak. 273 Palugyai is helyesen állapította meg, hogy „a házutáni földek a házakól el nem idegeníthetők". 27 *' A ház eladásával a föld is átszállt az új tulajdonosra. A földbirtoklást Debrecen tanácsa részletesen első ízben 1774. május 19-i szabályrendeletével állapította meg. De a jogszabályban nemcsak a ház utáni területekről, hanem a béresföldekről is intézkedett, kifejezetten szólva arról, hogy „nem másoknak, hanem csak házzal bíró conciviseknek adatik". A béresföldeket hétévenként újra kell osztani. A továbbiakban szó volt az erdőhasználat szabályozásáról, a külsősori taxástelkekről, az erdőfelügyeletről. Mindenesetre ez a szabályrendelet volt a kiindulópontja a későbbi intézkedéseknek s állandóan erre utaltak, amikor visszautasították a nem polgárjogú személyek vagy még inkább a külsősori lakosok kérelmét. 275 Részletes statisztikai számítások szerint 1818/1819-ben a ház utáni földek az alábbi megoszlást mutatják: 0-5 kh területet birtokolt 1662 személy; 510 kh közötti földje volt 667 személynek; 10-15 kh-ja 164 családnak; 1520 kh-ja 49 főnek, 20-25 kh 11-nek, 25-30 kh 4 családnak, 30-50 kh-ja egyegy családnak. 276 Összesen 2560 birtokos élvezte a ház utáni földekkel járó előnyöket utcaszervezet szerinti tagolás alapján, holott a házak száma több volt. Ez a helyzet később megváltozott, de a jogcím lényegében ugyanaz maradt és a város még háztulajdon esetén sem terjesztette ki több családra a birtoklás lehetőségét. Jellemző erre, hogy 1839-ben 2566 családfő részesült ház utáni földből. Ezek között 1200-3600 négyszögöl területet élvezett 429 családfő, 3601-6000 négyszögölet 778 fő, 6601-12 000 négyszögölet 883 fő, 12 001-24 000 négyszögölet 371 fő, 24 000-36 000 négyszögölet 57 fő, azon fölül egyetlen családfőnek volt birtoka. 277 Ez a statisztika mindenképpen megvilágítja azt, hogy nagyfokú illúzió Debrecenben a polgárjogúak vagy a háztulajdonosok azonos egyéni osztályhelyzetéről beszélni, hiszen a társadalmi differenciálódás már hosszú évszázadokra vezethető vissza és nem az említett időpontban következett be. A ház utáni földeken kialakult tanyákról kitűnő összeírás készült 1834ben, amely már arra mutat, hogy nemcsak a béresföldeken, hanem itt is megváltozott a település szerkezete; a különbség legföljebb az volt, hogy utóbbiakon inkább majorosok gazdálkodtak, míg a béresföldeken magának a szántóvető gazdának is érdemes volt téli szállást vernie. 278 Érdekes, hogy Palugyai a ház utáni földeken épült szállásokat vagy állandó lakhelyeket nem nevezi tanyának, hanem ilyenként csak a béresföldek központjait minősíti. Viszont azt ő maga is kiemeli, hogy „minden magánbirtokok tagosítvák; a belső házhelyek után járuló egész illetőség 8 ö-öl utáni belső telekbeli illetőségért tökéletesen használható 300 Q-öl külső föld adatott egy tagra, ide nem értve a legelőt. Ezen kulcs szerint a ház utáni föld nem teszen többet 30 holdnál", a tanyaföld viszont 16-100 kh-nál. 279 Ez utóbbi megjegyzés a valóság ismeretének hiányából eredt, mert egyes polgárok több földet is birtokukban tartottak. A tagosítás, vagy ahogyan az egykorú tanácsi szóhasználat mondotta: „dűlőztetés" több alkalommal történt, éppen mert változott a lakosság létszáma, a földmennyiség jogcíme. 1836. március 21-én Liszkay Sámuel földmérő kapott megbízatást az ilyen földek „újra való felmérésére", mert a korábbi adatok megbízhatatlanok voltak, 280 Nemcsak a kijelölés miatt merült
