Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A kertségek

A kertségek A kertségek Debrecenben sajátos településszerkezeti tényezőt képviseltek; kialakulásuk összefüggött az iparosodó városi lakosság zöldövezetet kereső igényével és a szőlőtulajdon utáni vágyával, a ház utáni földek elosztásával. A kertségi település már kezdettől fogva az újsoron kívüli övezetett alkotott, hiszen csaknem körkörösen ölelte át az egész várost. Debrecenben a kertgazdálkodás nagyon régi nyomokra vezethető vissza. Eleinte a házhelyek hátsó részén folyó kertészet elegendőnek mutatkozott részben az önellátáshoz, részben a hetipiac szükségleteinek kielégítésére. A XVI. század óta a debreceni gazdagabb polgárok egyre gyakrabban vásár roltak maguknak szőlőtulajdont a bihari hegyekben; viszont a középvagyonú polgárok és háztulajdonosok a közelben és elsősorban a város földjén kezdtek szőlőket telepíteni. Ezért joggal írhatta Dankó Imre, hogy a kertség „jelentős része volt minden időkben a debreceni ember gazdasági és kulturális életének".

240 A kertségekben azonban a belső telkek hasznosításával szemben főként szőlőtelepítés folyt. A kertségeknek két fontos jellemvonásuk emelkedik ki: az egyik a szőlőskertek közösségi művelése, a másik a kertségi szervezetek életre keltése. Éppen ezért a kertségeket élesen el kell választanunk a kertektől, a lakóházak hátsó udvarán, vagy még inkább az a mögött húzódó termelőterülettől, amely akár a dísznövény, akár a zöldségfélék, akár más növények termelésére szolgáit. A kertségek tehát máshol és más céllal alakultak ki, mint a kertek és nem a házak közelében, hanem a városi települési határokon túl. A belső házhelyeken a kertek feküdtek, a városon kívül pedig - elég távol az akkori településtől - a kertségek. (Ezáltal a kertség egy sajátos települési forma vagy a mezőgazdasági termelésnek egyedi üzemszervezete volt.) A kertségek szervezett településsé ugyancsak a reformkor után alakultak ki Homokkert, Vénkert, Csapókert, Tégláskert stb. néven, de megtelepülésük kezdete és bizonyos mérvű lakóközpontok létrejötte már évtizedekkel megelőzte a reformkort. A kertségek települési rendszere annak ellenére szorosan hozzátapadt Debrecenhez, hogy az ott épített munkahelyek csak lassú folyamattal állandósultak. Kezdetben ugyanis a lakosok naponként jártak ki a kertjeik megművelésére, majd később egyesek a földeken megtelepedtek. Palugyai állapította meg, hogy „a város körülti szőlős- és gyümölcsöskertek 1000 holdra rúgnak". Az adat csak hozzávetőlegesnek tekinthető, mert valójában az 1840-es években 1166 kh-t tettek ki a szőlőterületeket felölelő kertségek, átlag 300-300 négyszögöles telkekkel.

241 Talán a debreceni kertségek és a belső városi kertek léte cáfolja legjobban Balásházy megállapítását, hogy „alföldi nagy városainkban, helységeinkben kertek is alig találhatók s a kertészkedés gyakorlása még kevésbé". A különböző kertségekben folyó kertészeti munkaágazatokról készített egykorú térképek, például 1825-ből, feltárják, milyen jellegű gazdálkodást folytattak és milyen - nem nagyvonalú, de körültekintésre utaló - felszereléssel rendelkeztek a kerttulajdonosok a több és jobb termelés érdekében.

242 Említettük, hogy a kertségek kialakulásának kezdeti ideje megegyezik a szőlőtelepítésekkel. Sokáig csak munkahelyet jelentettek, telephellyé elsősorban a reformkorban kezdtek válni, míg állandóan szaporodó lakosságú városnegyeddé csak a XIX. sz. második felében. A Tócóskert 1566-ban vált ismertté, a Szent Miklós-kertből átalakult Patikáriuskert a XVIII. század