Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A kertségek
végén alakult, de elődje 1573-ban már szerepelt; a Német utca végén levő kertség 1594-ben tűnt fel; a Boldogfalvai kert 1620 óta ismeretes, a Vargakert 1635, a Hatvan utcai kert 1666, a Homokkert és a Tégláskert 1671, a Csapókert 1675, a Köntöskert 1700, a Csigekert 1718, a Villáskert 1732, a Kincseskert 1733, az Űjkert 1752, a Sestakert 1811 óta, de még ezek után is több kertség alakult. 243 A Csapókert egy részén „új foglalás"-ú terület kiszakítása merült föl, bár a tanács gátolta az új megtelepedést, később mégis hozzájárult, mert az állandóan lakott telep egyre bővült. 244 A kertségek és a belső kertek tulajdonosai között több esetben panasz merült föl a terület használatából kifolyólag. 1836. október 14-én a Libakert néhány lakosa panaszkodott a tanács előtt egyes kerttulajdonosok ellen, mert azok „azon közös árkot, mely árvíz idején a vízben való úszkálástól e nemes város nagyérdemű közönségét szüntelen zöldséggel tartó veteményes földjeinket megmentette", Önkényesen betömették. De maga a város is helytelenül járt el, amikor a gyepűt szűkítette, az árkot kijjebb tétette. - A panaszra a tanács elrendelte az árok megtisztítását. A Libakert mellett fejlődött ki a Vénkert, amelynek területét még 1835. május 6-án kérték az ottani gazdák, majd kertséggé fejlesztették. A Libakert és a Vénkert szabályozása 1847. május 3-án történt, amikor 7140-|-1489 négyszögöl földet a város haszonbérbe adott át. A legtöbbet a Rickl örökösök vették birtokba. 245 Az 1840-es években az alábbi kertségek már eléggé fejlett településre mutatnak: Boldogfalvai, Boldog-, Csige-, Csapó-, Homok-, Köntös-, Liba-, Vén-, Téglás-, Tócós-, Új-, Sesta-, Posta-, Csemete-, Varga-, Sidókertek. Ezeken kívül voltak a városnak az egyes utcaszervezetekhez tartozó gazdaságai, amelyek azonban a városgazdái hivatal közvetlen irányítása alatt álltak. 246 Amint láttuk, a kertségek a város külsősori településén kívül helyezkedtek el. A XIX. század elején, de még inkább annak közepe óta, a környék lakosai és a belvárosban otthonra nem találók közül többen a kertségekben kerestek állandó lakóhelyet, s ezzel kezdtek kialakulni a kezdetben laza, de később egyre inkább megszilárduló övezetek, mint új lakótelepek. 247 A gyümölcstermelés ezekben bontakozott ki és a lakosság ellátásában mintegy zöldövezetként szerepeltek. A kertségeket általában nem maguk a kerttulajdonosok művelték meg, hanem a munkára nincsteleneket vettek fel. Emiatt a megtelepedett lakosság nagy részét is nincstelenek alkották, akik bérmunkával keresték a kenyeret. 248 A kerti szőlők és a tanács által megállapított parcellák kiosztása a háztulajdonhoz kötődött, bár a század elején gyakran merültek fel olyan törekvések, hogy legalább a város árkán túl fekvő földeken mások is kaphassanak művelésre alkalmas területet. A királyi biztosok nemegyszer felhívták a tanács figyelmét arra, hogy mennyire méltánytalan, ha a ház nélküli városi lakosok semmiféle földművelési lehetőséghez nem jutnak. 1828. július 1-én a királyi biztos érdeklődésére a tanács azt válaszolta, hogy az új soriak, mivel nincs házhelyük, tehát tulajdonjoggal Debrecenben nem rendelkeznek, maguk nem részesedhetnek a kertségek számára kijelölt földterületből. Csak abban az esetben juthatnának földhöz, ha valamelyik polgár vagy háztulajdonos adna ki részükre. 249 A tanács mégsem tudta meggátolni, hogy háztulajdon nélkül is kertségi földterülethez jussanak a megtelepedni kívánó személyek. 1830 körül a tanács felmérte a külsősori településen túl fekvő kertek helyzetét. Akkor alakult ki a Hatvan utca végén levő vásárálláson túl fekvő Sidókert. 250
