Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település

féle giz-gaz épületekkel és lakóházakkal úgy betöltik, hogy kivált a félelmes tavaszi szeles időkben" a belváros polgárai állandóan rettegésben vannak.

210 Hasonló jelentést terjesztett a tanács a kancelláriához 1828. január 14-én, megállapítva, hogy „sem szilárd, sem rendszeres kialakított épületek" nem találhatók az újsoron.

211 Az állami főkormányszékek többször szóvá tették a debreceni tanácsnál, hogy rosszak az összeírások, mert több lakás kimaradt azokból, s emiatt a személyek számbavétele sem megfelelő. A hóstát vonatkozásában ezzel kapcsolatosan 1828. július 1-én a tanács azt jelentette, hogy miután a hóstátiak „a magok lakószobájukon kívül több lakóházat nem tarthatnak", ezért őket az adóalap elszámolása során fel sem vették. Ugyanazon a napon a királyi biztosnak arra a kérdésére, hogy „hova menjenek azok a lakók, akik a hóstátról kiszorulnak", Debrecen válasza az volt, hogy az ilyenek „a belső városon keressenek magoknak lakóhelyet", mert a hóstátiak belvárosi megtelepedése esetén „a városi polgárság az építésre serkentődik s ezáltal mind a város csinosodása, mind annak valóságos ereje nevekedik".

212 A megokolás ellentétben állt a tanácsnak azokkal az intézkedéseivel, amelyek a belvárosi népesség szaporodását gátolták; a külvárosiak korlátozása mögött inkább az a szándék húzódott meg, hogy a környékbeli szegény emberek ne növeljék a városi polgárság gondjait, közrendészeti bizonytalanságát. A telek- és házforgalom korlátozottságával együtt járt a lakóházak időnkénti ellenőrzése a tanács közegei által. 1829. október 29-én a városi főügyész perbe fogta Nagy András éjjeliőrt és Sivó Mihály muzsikust, mert „a hóstáti telkekre nézve fennálló statútumok ellenére hóstáti házat minden előre történt becsű és magistratuális engedelem nélkül adnak-vesznek". A városi törvényszék „estig való árestumra" ítélte őket azzal a kötelezettséggel, hogy a jövőben minden házvételi szándékot a tanácsnál jelentsenek be és a vásárláshoz kérjenek engedélyt. De azt is engedélyhez kötötték, hogy valaki a házára emeletet húzzon, mint egy Leitner nevű kereskedő ügyében, aki a külső vásárálláson levő házára építtetett emeletet. A házak éppen ezért - Fényes Elek jellemzése szerint - a hóstáton „többnyire alacsonyak, cseréppel és zsindellyel fedettek, ámbár még nádastetőket is eleget láthatni".

213 Az utcák alakja már inkább érvényesítette a reformkori városrendezés esztétikai követelményeit, mert az új sori házak építési engedélyének kiadása előtt hosszabb távon kijelölték az útvonalat, a házsorokat. Minthogy minden utcanyitáskor egyszerre legalább 10-20 házhelyet adományoztak a kérvényezőknek, ezért a tanácsnak módja volt afelől is intézkedni, hogy a felépítendő házak egymás mellett, az utcavonalra frontálisan helyezkedjenek el, az útszéltől meghatározott távolságban. Az urbanisztikai tervszerűség az újsoron következetesebben érvényesült, ezért lettek mutatósabbak az ottani telepek utcái, ezért haladnak szinte mértani egyenes szerint, szemben a belvárosiakkal. Ha az egykorú térképeket megvizsgáljuk, azokon is feltűnő az új sori utcanyitások egyenes vonalvezetése. Az útszélességet nem lehetett önhatalmúlag bővíteni vagy szűkíteni, különben a házat a tanács lebontatta. Az más megítélés alá tartozik, hogy az utak keskenyek voltak, s maguk a házak sem biztosították a kényelmes lakhatást. Az udvaron levő épületek már valóban a szegénységet, sőt a nyomort hirdették és ellentétben álltak az utcák szép egyenes vonalaival akár a Nyíl vagy Csillag, Pacsirta, akár a Tavasz, Tél, Kút stb. utcákon. A házhelyek kicsinysége viszont zsúfoltságot te-