Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település

deit személyeket, mint akik minden telektulajdon nélkül, a földesúr földjén nyert házhely birtokában, de nem tulajdonjogának élvezetében házat építhetnek. De mert a külsősori házhoz semmiféle földterület nem tartozott, és az építők csak szabad foglalkozásból tarthatták fenn magukat, jobbágyoknak nem minősülhettek, hanem zsellérekként kezelte őket a városi tanács. Később, majd látni fogjuk, a taxát munkára váltották át a város követelésére, és ezzel a taxások végeredményben robotkényszer alatt álló személyeknek minősültek. Megtelepedésüket a tanács közel egy évszázad elmúltával úgy értékelte, hogy a taxástelkek lakói (zsellérei) révén „részint a múlt század végén, részint a mostani elején a városi közönségünk ellenkezése dacára, az akkori kormányok önkénye az ún. külvárosban a lakosságnak olyan osztályát hozta létre, mely telekjének nem tulajdonosa", hanem vagy pénzt fizetett, vagy szolgálatot nyújtott.

189 A már kiadott telkeken a tanács igyekezett a házak építésének módját szabályozni, az utcák karbantartását ellenőrizni. A városfejlesztés érdekei az állandó ellenőrzést követelték. Ezen az állásponton voltak a királyi biztosok is,- többek között 1815. május 5-én a királyi bizottsági ülésen tárgyalták, hogy a városárok kiterjesztésével megváltozott a taxások helyzete. Vagy az új árkon kívül kell részükre új telket adni, vagy „a taxások telekjei applicáltassanak a belső városhoz és a hóstátiak, akiknek telekjei a városbelieknek adódik, a városon kívül, a mostani Olaj ütő körül peripherián vagy plágán valami bizonyos és meghatározott szolgálatért" kapjanak házhelyet. A tanács az új városárkon belül került taxások részére az Olajütőben valóban új helyet jelölt ki;

190 ezeket a telkeket 1820-ban osztották ki. A városárok áthelyezése több alkalommal vált szükségessé. Többek között 1812-ben a Csapó utca vidékén, 1815-ben a Cegléd, Péterfia hóstátján, 1820-ban a Hatvan utca kapuján kívül. De minden bővítéskor az új települők számára előre meghatározott mérnöki terv alapján állapították meg a házhelyeket, a szabályos utcasorokat, a házak homlokvonalát. Kováts György 1820-ban 23 házhelyből álló telephelyet jelölt ki a Hatvan utca hóstátján, egyenlő nagyságú telkek kialakításával.

191 Hasonló eljárást alkalmaztak a Piac és Varga utcák külsősori telkeinek kialakításánál, ahol 10 taxástelek egyenként 45 négyszögölből állt, magukat az útszegélyeket a térképen piros vonallal jelölve. Az építkezéseknél ezt a követelményt szigorúan meg kellett tartani.

192 Voltak olyan elképzelések, hogy a városárkot, az ún. lineát, vagyis a térképen megjelölt árokvonulatot minél kijjebb kell helyezni, mert akkor mindazok a kereskedők, akik jelenleg a kapun kívül vidékről jövet portékáikat értékesítik, kötelesek volnának a városi pénztárnak a „vámot" megfizetni és ezzel növelnék a város bevételeit, mert eddig a kapukon kívüli áruforgalom nem volt vámköteles, illetve helypénzfizetéstől mentes volt. Ilyen javaslatok gyakran felvetődtek, például 1829-ben Semsey Jób királyi biztos részéről, majd 1834-ben a tanácsülésen, ismét 1846-ban, de lényeges változás nem következett be. Inkább kiigazításról volt szó, többek között 1849. április 2-án, a kormány debreceni tartózkodása idején is.

193 Ilyen körülmények között alakult ki a város második övezete, a hóstát, amely természetesen nem körkörösen ölelte körül az árok mögött meghúzódó belvárost, hanem elsősorban az utcák kapui közelében kialakult telephelyek révén. Amikor a hóstátok megtelepedése már befejezett ténnyé vált, akkor