Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település

1 özv., 15 fiú, 14 leány; a Hatvan utcán 7 nős, 1 özv., 7 fiú, 19 leány,- a Cegléd utcán 12 nős, 12 fiú, 27 leány; a Varga utcán 7 nős, 6 fiú, 10 leány. A város következetesen és szívósan küzdött a cigányság állandó megtelepedése ellen, s bár időnként az összeírásokban szerepeltek, mégis szinte gőgös öntudattal jelentette 1841. február 20-án a helytartótanácsnak, hogy „e város határában czigány tsaládok nem találtatnak, hanem bent a városban többen laknak, kik mindnyájan bizonyos tisztességes életmódot követnek".

186 Mint már említettük, a temetőkben vagy egészen elhagyott helyeken megtelepült cigánysággal szemben a város külterületén olyan állandó telephelyek, majd lakónegyedek alakultak ki, amelyeknek népessége a városvezetéssel szoros, jogi alapokra fektetett kapcsolatban állt. Ezek a telephelyek az ún. taxástelkeken fejlődtek ki. A taxástelkek közvetlenül a város árka külső vonulatánál, a hóstáton feküdtek. Kifejlődésük kezdetei a XVI. század végéig nyúlnak, nagyobb mérvű megszilárdulásuk a XVIII. század második felében történt. Egy királyi bizottsági ülésen, 1828-ban azt állapították meg, hogy 1773ban Forgách királyi biztos működése idején, „felette megszaporodván azoknak a száma, kik belől a városon másoknak a házaiban laktak", ezért engedélyezték, hogy „az olyan lakosoknak a részére kívül a városon szakasztassanak telkek".

iB1 Bár a megtelepedés már korábban megindult, mégis lényegében a szervezett külsősori házhely kiosztást 1773-hoz kell fűznünk, annak a sok száz kérvénynek elintézése kapcsán, amely még 1771/1772-ben került az akkori királyi biztos, Vécsey József elé. A megtelepedés gyorsan történt, annyira váratlan ütemben, hogy 1775. február 29-én már szabályozni kellett a taxástelkek fejében a lakosoktól megkívánható munkakötelezettséget. Az akkor kiadott rendelet az 1774. május 20-i tervezetet vette alapul, amelyet a városi tanács fogalmazott meg „Puncta regulationis suburbanorum" címen. Ennek a rendeletnek alapvető követelménye volt, hogy a városi tanács a külső soron az igénylő lakosok részére díjtalan házhelyet adjon át, viszont a jogigény fejében évi 2 forint taxa fizetendő a házipénztárba. Ezért a jogdíjért nevezték a házhelyet taxás telkeknek. De a lakosok a tulajdonjogból kizárván „proprietatem non habebunt". A szervezeti szabályzat előírta azt is, hogy a taxások maguk közül önálló bírót választanak, akinek más elnevezése is lehet. Saját ügyeikben, egymás közötti vitáikban ennek a látszólag önkormányzati tisztségviselőnek döntési joga van. A tanács ezzel is mintegy azt akarta kifejezésre juttatni, hogy a taxások nem tartoztak a város szervezeti keretei közé. Azt is elrendelték, hogy négynégy megtelepedett személy egy közös kutat tartozik fúratni és azt mindenki használhatja. Az egyik legmerevebb és a későbbiek során leginkább sérelmes előírás az volt, hogy az új sori telepesek nem tarthatnak maguk mellett egyetlen zsellért sem, vagy lényegében lakót, mert „azért kapták a telket, miután maguk minősülnek zsellérnek és saját házhelyük nincs", hanem a telek a város tulajdona. („ . . . ipsi sunt inquilini et propriam habitationem non habent. . .") Gazdasági tevékenységüket korlátozta az az intézkedés, hogy több telket nem vonhattak össze, majorokat, gazdasági központokat nem alakíthattak ki, mert a föld és annak tartozékai semmiképpen sem adattak tulajdonukba.

188 Ha a fenti szabályrendeletet elemezzük, mindenekelőtt az tűnik szembe, hogy Debrecen a maga földesúri jogait kívánta és tudta érvényesíteni a város körül, az árok közelében húzódó telkeken és úgy fogta fel az ott megtelepe-