Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település

Péterfián 5 családfő 5-J-11-J-8 taggal; a Csapó utcán 6 családfő, 3 feleség, 6-J-3 gyermek; a Cegléd utcán 8 családfő+8 feleség, 12-J-12 gyermek; a Varga utcában 7 családfő, 7 feleség, 11 leánygyermek; a Piac utcán 5 családfő, 4 feleség, 8-\-8 gyermek. A város minden külsősori lakóhelyét figyelembe véve tehát 37 családfőnek 33 felesége és 45 fia, 50 leánya volt.

181 Nem sokban változott a helyzet 1798/1799-ben sem, amikor a Csapó utcán 5 család élt 5 fiúval és 7 leánnyal, míg a Cegléd utcán 7 család 11 fiúés 7 leánygyermekkel. Ezekhez 1799-ben még két család költözött 6-6 fiúval és leánnyal.

182 A cigányokat azonban a tanács igyekezett a városárok közeléből eltávolítani az új sori lakónegyedek kialakulása során. A választott hites közönség 1823. július 14-én állapította meg, hogy „a Csapó-utcai kapu elől, a gyepről elűzött új magyarok (kovácsoló cigányok) lakhely kijelölését kérik, mert kunyhóikat a városi tanács szétverette". A kérvény tárgyában a királyi biztos a nagytanácstól kért véleményt. Az eljárás legzavaróbb mozzanata az volt, hogy az elűzött cigányok között Sivó József kovács, Budai Ferenc kovács, Sárai György már 34 esztendeje adót fizettek a városnak mesterségük után, Rácz István pedig 27 éve. Az ügyben a tanácsnak állást kellett foglalnia és augusztus 4-én a Csapó utcai új kapunál 12 házhely kiosztását engedélyezte. Külön előírta, hogy „Boka András bandájában lévő muzsikusokra is illendő tekintettel legyen" a végrehajtással megbízott szenátor.

183 De hiába hányták szét a kunyhókat, a sáncokon kívül mégis ideiglenes jellegű telepek alakultak ki, amelyek azonban nem voltak azonosak a taxások állandó telephelyeivel. Vándor személyek átmeneti megtelepedésére utaltak a kunyhók, és nem szabályosan felépített lakóházakra. Ilyenekről tett említést a városi törvényszék előtt 1826. július 29-én indított per, amelyben 27 szegény ellen emelt vádat a városi főügyész azon a címen, hogy a „város körül kunyhóban laknak", bár azokat már korábban elhányatták. Az érdekeltek bevallották, hogy „engedelem nélkül kunyhót építettek a temetőben s ott laknak, . . . mind a városnak gyalázatjára, mind pedig a tolvajoknak lappangtatására". A jogtalanul itt lakó személyek egy része Nagyiétárói vándorolt át, míg Kokadról 2 személy jött a városba. Viszont leleplezésükkor már szétszéledtek és nehezen lehetett összefogdosni őket. Helyzetüket a királyi biztoshoz augusztus 31-én intézett beadványuk tárja fel: „annyi helyünk nincs, ahová az időnek változási elől magunkat meghúzhassuk"; nem fogadják be őket még az új soron sem lakónak, ezért házhelyet kérnek, de azt azon a címen nem kapják meg, mert „a kunyhósok . . . dologkerülők és tolvaj Ságból élők", senki nem akar nekik lakást (subarendát, albérletet) adni. Pedig - majd láthatjuk - ez sok esetben milyen általánosító és helytelen állásfoglalás volt. Az érdekeltek közül Zsiga Jánosné elpanaszolta: „nincs módom benne, hogy lakóhelyet fogadjak"; Nagy Péter vallomása szerint: „nekem adódott volt új telekhely, de le kellett mondanom a szegénység miatt"; Nyitrai Mihályné: „nem tudok hová menni". De mindezek ellenére a bizalmatlanság kemény ítéletet szült: 24 óra alatt le kellett bontani a kunyhókat; az ellenőrzést a hajdúkra bízták.

184 A cigány lakosság a hóstáton is csak megtűrt volt; az összeírások külön foglalkoztak velük és nem a házak sorrendjében, hanem önállóan vették számba őket. A korábbiakhoz hasonlóan 1828-ban is készült egy önálló cigányösszeírás,

185 amely megállapította, hogy a Piac utcán 4 nős, 1 özv., 6 fiú, 3 leány élt; a Csapó utcán 4 nős, 10 fiú, 7 leány; a Péterfia utcán 3 nős,