Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Az árkon kívüli település

faluk, ha ilyen egy nagy királyi város . . ."

m Ennél metszőbb gúnnyal, de a valóságot kitűnően jellemezve az egykorúak közül senki sem állította szembe az árok két oldalán elhelyezkedő települést. Az új sori település kialakulásának kezdeti nyomai az eddig feltárt forrásokból nem állapíthatók meg. Csak feltevések alapján gondolhatunk arra, hogy a városi szervezet XVI. századi kifejlődésekor már meglehetett a városárok, de arra nincsenek adataink, hogy akkor az árkon kívül is laktak emberek, legföljebb átmeneti megtelepedésre gondolhatnánk.. A városhatár szűk volt, a korábbi telkek, házhelyek szabálytalan alakja miatt nehéz volt az új belvárosi házhelyek kiépítése, s feltehető, hogy a szaporodó városi lakosság miatt - hiszen közben állandóan költözködtek be a környező falvak jobbágyai közül - egyre kijjebb helyezték a városhatárt. Arra már korán felfigyeltek, hogy a lakosság egy része erősen közel húzódott a városszélhez, az ösvényhez. A szenátus ennek megtiltása által kívánta a belváros biztonságát óvni, de hogy milyen eredménnyel, arra inkább a későbbiekből következtethetünk vissza. 1571. április 27-én a szenátus elrendelte, hogy Debrecenben „senki a főbíró tudta és engedelme nélkül ne merészeljen az sövény menti vagy akár az új helyen házat építeni vagy telket elfoglalni".

179 Ez a tilalom kettős értelmű: egyfelől utal arra, hogy a várost sövénnyel vették körül, tehát új határokat kapott Debrecen (. . . in loco cespitoso vei novo . . .), másrészt azt bizonyítja, hogy a talán néhány éve kiépült sövényhatár mentén a lakosság házat épített, ilyen módon kialakult egy olyan városrész, amely nem a belváros körzetében települt. . . Ezt a tilalmat erősítették meg száz év elmúltával, amikor a tanács 1672. május 7-én arról intézkedett, hogy „az város árkától 25 lépésig nem szabad kerteket építeni..." Ez az intézkedés föltétlenül a város falain kívüli kertépítésre mutat, mert a falakon belül minden tulajdonosnak megvolt a saját kertterülete. A sáncon - sövényen - kívüli település fejlődése akkor vált erőteljesebbé és gyors üteművé, amikor a XVIII. század első évtizedeiben a népesség szaporodásában szinte országszerte robbanás állt be és nagyobb demográfiai hullám jutott a városokig. A városi árkokon belül akkor már szűknek bizonyult a hely, terjeszkedésre volt szükség, mert helyet kellett biztosítani az új megtelepedők számára. Ettől a korszaktól szinte állandósult a családok térfoglalása a város árkán kívül, így ott állandó jellegű településhely keletkezett. Ez a folyamat megszakítás nélkül tartott a kapitalizmus időszakában is. Az árkon kívül eleinte önkényes területfoglalások történtek, s azokkal a városi hatóság nem sokat törődött, mert a polgárság egyes csoportjai amúgy is szabad munkaerőre tartottak igényt favágás, belső cselédi szolgálat és más célok végett. Ilyen átmeneti helyfoglalásokból alakult ki a kezdetben egészen laza, összefüggéstelen egyéni települési szerkezet. Az is lehet, hogy az árkon kívül vándoréletmódú személyek voltak az első helyfoglalók. Erre mutat a „kapun kívül" lakók összeírása 1732. október 5-én, amely megállapította, hogy a Német utcai kisajtó mellett 4, a kapun kívül pedig 8 kunyhó áll. A Hatvan utca végén levő téglavetőnél ugyanakkor 5 kunyhót írtak össze. De mindezek a kunyhósok cigány lakosokat képviseltek, s egyelőre más személyekkel nem találkoztunk.

180 Egy másik összeírás ugyancsak a cigány telepeseket sorolta fel. Eszerint a Hatvan utcai külső soron élt 6 családfő, 6 feleség, 8 fiú-, 8 leánygyermek; a