Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Közvilágítás, víz- és csatornaépítés

menet kivizsgálásával. Éppen ezért nincs igaza az egykorú Társalkodónak, amikor 1837-ben azt írja, hogy „a városi hatóságnak e baj (ti. a fúrás átmeneti elmaradása) . . . igen kevéssé fekszik szívén", holott a lakosság várja a vizet.

13/1 De a sok fáradozás mégsem maradt eredménytelen. 1841. május 28-án a nagytanács ülésén örömmel állapították meg, hogy ,,a piac közepe táján Steller László kútmester igazgatása mellett fúratott artézi kút" vize kiállta a próbát, ivásra, mosásra egyaránt alkalmas. További furatásokra megbízásokat kell kiadni és a szükséges vascsöveket meg kell rendelni.

135 A csőszállítások ügyében folytatott levelezés eredményeként 1842. január 17-én a tanács megtárgyalta a „szalóczi vashámorok" igazgatójának, Czékus Mihálynak január 10-én benyújtott számláját „az artézi kúthoz szállított vascsövek, pléhek és fúrók" áráról. A számla együttes összege 717 forint volt. A tanács megállapította, hogy „az eszközöknek csak egy része készült a megrendelés szerint"; a tanács szerint a többi, „jelesül 7 öl szélesebb csövek, bár a megrendelés szerint készültek, de minthogy a kezdő cső hibázik, ezeket sem lehet használni; a Csapó-úti kúthoz érkezett vasfélék pedig egyáltaljában meg nem egyeznek a megrendeléssel és így hasznavehetetlenek". A rosszakat „a hámorbeli igazgatóság költségére" visszaküldi és csak 167 forint értékű árut vesz át. A kutak karbantartására 1842-ben a város állandósította Steller László mechanikust (Brunnen Magister).

130 Steller azonban nem felelt meg a belehelyezett bizalomnak. 1842. szeptember 19-én a tanács azzal bírálta meg, hogy nevezett egy kutat felépített, a másodikat „fél munkában elhagyta s ezáltal sok haszontalan költséget okozott; . . . egy kúttal is szinte két esztendőt töltött el", a megrendelt eszközöket „sohasem használta, csak kezdő és tapogató volt... A Csapó-utcai fúrt kutat otthagyta, bár néki a további ittmaradásra a városi tanács részéről igen kedvező feltételek tétettek". A korábban megígért 500 forint jutalmat a tanács csak akkor hajlandó kifizetni, ha a Csapó utcai munkát befejezi. Nevezett emiatt panasszal fordult az udvari kamarához.

137 A Csapó utcai kutat nem ő, hanem Nagy Sámuel debreceni lakatosmester fejezte be és 1044 forint díjazást kért érte; küldöttség vizsgálta felül számlájának jogosságát 1843. január 14-én.

138 Ez a küldöttség azonban megállapította, hogy a kút nem használható, miután a vaslemez csövek hibásak voltak; emiatt az ivóvizet „a keresztül fúrt mélységig" nem lehetett megtalálni, holott annak felbukkanását „a piacon már szerencsével próbált facsövekkel kétes sikerűnek tartani nem lehet". Ezért vas helyett facsövek használatát javasolják, s azok segítségével a bizottság újabb fúrást tart indokoltnak. A tanács június 26-án arról döntött, hogy a Péterfián levő „őrzőház" mellett kell a fúrást végrehajtani és ott kell felállítani a „kútfurató sátort".

139 Nem sokkal ezután, július 3-án, a tanács tárgyalás alá vette az „artézi kút felügyelő bizottságának" jelentését, amely javasolta, hogy „a collégium és nagytemplom között fúratandó kút" munkálatai megkezdhetők, mert „a kezdő cső vasai megérkeztek;. . . a csövek egyenes függőleges leeresztését és a munka technikai részét" szakemberre kell bízni. Ennek a javaslatnak megfelelően „esztergályos mester Kraut Józsefet" kérte fel a tanács a munkálatokra, állandó évi fizetéssel.

140 A kutak használhatóságának egyes adatait a források feltárják.

141 Bayler István tanácsnok 1845. január 20-án örömmel jelentette, hogy a Péterfián „az artézi kút fúrása szerencsésen bevégeztetett és professzor Csécsi