Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Közvilágítás, víz- és csatornaépítés

ként éltek. Az ilyen személyek a ház után nyilván nem fizettek adót, csak egyéb jövedelmük, ingóságaik után. Ebből a gyakorlatból a legnagyobb ellentmondások keletkeztek, s emiatt alig lehet Debrecen egy belső telken épített, de különben önálló házainak pontos kimutatását elkészíteni.

122 Mindezek arra mutatnak, hogy a lakóházak számbavétele valóban csak az adózás céljaira történt. Nincs kizárva, hogy a város vezetőségét az az elv vezette, hogy az országos adó központi kivetésénél Debrecenre kevesebb portaszámot vegyenek figyelembe. Valójában csak az 1851. évi első népszámlálás adatai tekinthetők megbízhatóknak. . . Közvilágítás, víz- és csatornaépítés Debrecen utcáinak megvilágításáról a XVIII. század végéig nem tudunk. Csak az éjjeliőrök révén lehetett valami közbiztonság. Az esti kijárás általában szabályozva volt, s ha valaki a sötétben tartózkodott az utcán, nyilván magával vitte a kézi olajmécsest. A nagytanács 1833. május 28-án megállapította, majd a városkapitány utasításba foglalta, hogy „múlhatatlanul szükséges az utcák éjjeli felvilágosíttatása", ami eddig még nem történt meg. Kívánatos tehát, hogy a városkapitányi hivatal „a nevezetesebb helyeket, úgymint városháza, játékszín, katonai strázsaházak, vendégfogadók környékeit legalább a vásárok alkalmával felvilágosítván", éjjeli lámpákról gondoskodjék.

123 Később még határozottabb változásokat kívántak. Erre mutat a szenátus 1842. január 26-i határozata, amelyet május 11-én a választott hites közönség is elfogadott, hogy a „város utcái kivilágításának" érdekében intézkedésekre van szükség. Pozsony és Kassa városokat keresték meg a szükséges intézkedések közlésére, tehát Debrecen ezen a téren akkor még hozzájuk viszonyítva is elmaradott volt. Kassa válasza július 4-én kelt és közölte, hogy „ezen teherben a helybeli lakosok semmi arányban nem részesülnek, hanem az egyedül a város házipénztára által viseltetik". Mindezek alapján a tanács 1843. január 2-án oly értelmű határozatot hozott, hogy a meglevő 54 lámpát el kell kérni a Casino Egylettől, városi tulajdonba kell venni, majd a jövőben olajjal a város látja el a lámpákat. Eddig ugyanis a Casino Egylet mint társadalmi szerv biztosította az olajat.

124 A rendszeres kivilágítás lényegében csak 1844-ben kezdődött, amelynek előzetes költségét 1844. november 13-án állapította meg egy kiküldött bizottság az alábbiak szerint: három lámpagyújtó személy bére 275 Ft, a kiadandó olaj mennyisége 758 Ft 30 kr., lámpabél 30 Ft, lámpák „igazítása" (karbantartása) 83 Ft 30 kr. Az együttes költségvetési igény tehát 1146 Ft (egy forintot 60 krajcárral számítva), viszont a rendelkezésre álló fedezet mindössze 750 Ft volt,

125 ezért a fedezetet póthitellel biztosították. A város vízellátásának korai kiépítéséről nincsenek adataink; az valószínű, hogy a középkorban és a korai újkorban megfelelő számú és minőségű közkutak nem álltak rendelkezésre, de hogy miként oldották meg a lakosság vízszükségletét, arra nézve csak összehasonlító alapon a községek példáján lehetne valamely következtetést levonni. Tagadhatatlan, hogy a városi lét feltételei között az otthon kényelme, az utak állapota, a csatornázás, a vízvezeték, a kőburkolat mind elsődleges szerepet játszanak. De az ilyen irányú igények kielégítése abban az időben