Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A belvárosi utak állapota

tak a kert széléig. A „hiba" csupán az volt, hogy a kert nem a kapu, hanem az istálló mögött helyezkedett el; úgy látszik, nem akarták a lovas kocsikkal letapostatni az istállóhoz vezető kerti utat és ágyasokat! A kertkultúrát valószínűleg az is elősegítette, hogy Debrecenben szakképzett kertész élt Vass Pál személyében, aki hosszabb külföldi tanulmányút után 1843-ban véglegesen a városban telepedett le, de már 1826 óta tevékenykedett itt, s főként a virágkertészet kifejlesztése tette híressé a nevét.

55 A belvárosi utak állapota Az urbanizáció folyamata nemcsak az utcák irányainak, vonulatainak, számozásának és szabályos nyilvántartásának eredményeivel függött össze, hanem kapcsolatban állt az utak állapotával, járhatóságával, a járdákkal, a Debrecenben oly általánosan kiépített pallókkal, a köz- és magánépületek számával, minőségével, a közvilágítással, az élet- és vagyonbiztonsággal. Nyilvánvaló, hogy az utcák járhatósága szorosan kapcsolódott a terület talajviszonyaihoz. Miután Debrecen eredeti települése nem kemény, sziklásköves talajon, hanem laza, homokos területen alakult ki, az utak a nagy szekérjárás, egyéb forgalmi eszközök, de különösen a gyakori esőzés, vihar és a Tócó folyásának áradásai miatt rendszerint sárosak, mocsarasak voltak. Ez a helyzet több irányú védekezést kívánt; mindenekelőtt a kikövezést, de annak megoldhatatlansága esetén a pallóépítést, az állandó feltöltést. Ezen okok miatt található meg a reformkori Debrecenben az a sok és nagy kiterjedésű palló. Az egykorú térképek a városárkon átvezető hidakon kívül sokszor az úttest fölött húzódó pallóhidakat is feltüntetik. Amíg az utcák területi elrendezése a település terjedésével, a belvárosi lakosság növekedésével függött össze, addig azok kövezése, pallózása az egészségügyi követelményekkel és az esztétikai igényekkel állt kapcsolatban. Az 1840-es években még az volt az általános helyzet, amelyről Palugyay írt: „az utcák számosak és szélesek, de kövekkel nincsenek kirakva", a kivilágítás gyér. Hasonló megállapítást tett a Debrecenben élt Balásházy, aki az utak karbantartása érdekében föltétlenül a „városnak kikövezését" indítványozta mind könyvében, mind a nagytanácsi üléseken, mint annak tagja.

50 Rongált állapotban voltak a mély fekvésű utakon átvezető hidak, pallók is. 1826. június 30-án a királyi bizottság megállapította, hogy a Német utca „torkolatján lévő híd felette leülvén", a toronynál fel kell bontani, az utat fel kell tölteni „a város háza előtt lévő gödrökkel együtt".

57 Ez volt az általánosan jellemző helyzet: egyfelől fedetlen és kövezetlen utak - más királyi városoktól eltérően -, másfelől pallók és hidak, hogy az úttesten legalább járni vagy vontatni lehessen. Emiatt maga a helytartótanács is többször bírálta a szenátust. Az egyik felhívásra 1836. március 12-én azt a választ kapta, hogy a város határán „teljességgel semmi mesterségesen vagy csak egyszerűen köveccsel létesített utak nincsenek, hanem azok helyett, ahol kívántatik, magából a határból kitelhető földből töltések és fa, vagy néhol téglahidak találtatnak és azok időről-időre megigazíttatnak".

58 Ez a helyzetjelentés egyébként a városon kívüli kereskedelmi utakat is jellemezte. Debrecenben a város főutcáján húzódó nagyhídon kívül a járás-kelés biztosítását célzó kisebb hidak voltak. Azok javíttatásáról a szenátus gondoskodott; 1836. november 23-án a városgazda arra kapott utasítást, hogy