Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A közművelődés ügye a városi önkormányzatban

kívül adván ki", kölcsön nélkül a csődbe jut. Mindezek alapján megállapította, hogy maga a városi pénztár 1 200 000 forint „haladó adósság terhe alatt nyög". De hogy a lakosok „a polgári csínosodás kényelmével élhessenek, hogy a kereskedés és mesterségek közöttük virágozzanak, hogy ... a város a vidéknek oly középpontja legyen", melyben az árueladás folyhat, föltétlenül pénzre van szüksége. Mindezekre utalva 1 millió forint kölcsön felvételét javasolja, amelyből 481 621 forint a korábbi adósságok törlesztését szolgálná, 100 000 forintot kaszárnyaépítésre, 80 000 forintot az új városházára, 70 000 forintot a színházra, valamint különféle alapítványok megváltására kellene fordítani, míg utcarendezésre maradna 68 378 forint, az állatállomány feljavítására a polgárok részére adandó kölcsönök formájában 200 000 forint.

259 A közművelődés ügye a városi önkormányzat életében Izgalmas kérdés annak megvilágítása, hogy a hatalom bástyáin kívül álló debreceni értelmiség a reformkorban milyen álláspontot képviselt az önkormányzat szervezetét érintő általános politikai harcok tekintetében, mennyire tette magáévá az országban akkor már jelentkező utópista szocialista gondolatokat és milyen mértékben kívánta azokat a társadalom megváltoztatására alkalmazni.

260 Kétségtelen, hogy a XVIII. század végén Magyarországon is megnőtt az értelmiség jelentősége; növekedtek az állam közigazgatási feladatai, korábban ismeretlen nézetek kezdtek elterjedni a tömegek szerepéről, a polgári osztály jelentőségéről, a nemesi társadalommal szemben álló szemléletről. Az értelmiség egy része a közhivatalokban, másik része a különféle oktatási intézményekben, de többsége szabad pályán helyezkedett el és mindenütt lehetőség nyílt volna arra, hogy legalább a francia vagy a német és más országokban jelentkező felvilágosodás eszmevilágát hirdessék. De éppen a társadalmi munka szervezetében elfoglalt helyzetük kevésbé tette lehetővé, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki, miután más volt az érdekük az állami vagy önkormányzati alkalmazottaknak, mint a pedagógusoknak, orvosoknak, ügyvédeknek, mérnököknek stb.

261 A reformkorban az értelmiség megbecsülésének alapja már nem egyszerűen a szaktudás volt, hanem a közéleti magatartása és társadalomszemlélete is. Országos viszonylatban az értelmiségtől elvárták, hogy - mint V. Windisch Éva írta - „a maga eszközeivel a nemzetté alakulás útját egyengesse a feudalizmus és a gyarmati sors béklyóival lenyűgözött Magyarország számára: új, polgári kultúrát teremtsen".

262 Az új eszmék iránti fogékonyság elsősorban a fiatalokban, az értelmiségi ifjúság körében volt észlelhető. Kazinczy Ferenc 1808. november 21-én írta Kölcseyhez, hogy „én többek között abban is különbözők a debreczeniektől, hogy azok azt hiszik, hogy vesztenek azzal, ha fiatal embereknek társalkodásokba ereszkednek. . ."

26;í Ez a jellemzés valóban érvényes Debrecenre, káros hatása pedig a haladó elgondolások érvényre jutásának akadályozásában mutatkozott meg. A reformmozgalom egyik lényeges összetevője a nyelvért folytatott küzdelem volt, amely összefüggésben állt a feudalizmus elleni harccal, a polgári nemzeti egység kialakítására irányuló törekvésekkel. E küzdelem már 1790