Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A közművelődés ügye a városi önkormányzatban

óta folyt, de határozottabban csak 1825 után bontakozhatott ki, párhuzamosan a gazdasági élet alakulásával, a szabadabb irányú ipar és kereskedelem terjedésével. Mint Deme László leszögezte: „a reformkor befejezte azt, amit az előtte való kor elkezdett".

264 A magyar nyelvért vívott harc zászlóvivői között nem szerepelt a debreceni értelmiség, a hivatalos önkormányzati szervek pedig alig foglalkoztak a kérdéssel. Ennek okait vizsgálva azt is figyelembe kell vennünk, hogy a debreceni közgyűlések és tanácskozások már a XVIII. században, sőt korábban is általában magyar nyelven folytak és éppen a felvilágosodás századában itt több magyar nyelvű szellemi termék született meg, mint más városokban; idegen írókat fordítottak magyar nyelvre és éppen Debrecen volt a magyar nyelvű társadalombölcseleti irodalom terjesztője. Ez viszont inkább társadalmi mozgalomnak tekinthető, a kiemelkedő debreceni értelmiségiek, főként a kollégium professzori kara terjesztette a magyar nyelvhasználat szükségességét, ugyanakkor azonban éppen a debreceniek szembeszegültek Kazinczy nyelvújító törekvéseivel. A társadalom belső életét feszítő ellentmondások tehát a nyelvi harcok területén is megmutatkoztak: képviselőik szembekerültek a konzervatív szemlélet hordozóival. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy amikor 1831-ben a vármegyék nemességének nagyobb része a magyar nyelv ügyének előmozdításáért körlevelekkel fordult a debreceni tanácshoz, a város a kérdés további tárgyalása elől elzárkózott.

265 A magyar nyelv önállóvá tételéért vívott harc hivatalosan és országosan is az 1830. évi 8. tc. beiktatásával érte el első sikerét. Ez a törvény kimondta, hogy csak magyarul tudó személy tölthet be állami állást és hogy a törvényszéken a tárgyalási nyelv a latin mellett magyar is lehet. Ez Debrecenben az önkormányzati fórumokon már gyakorlatilag is érvényben volt; a város vezetését tehát különösebben éppen oly érintetlenül hagyta, mint a szélesebb körű tömegeket. A reformkor további törvényei, mint az 1836. évi 3., az 1840. évi 6. és az 1844. évi 2. tc. már nagyobb hatásúak voltak, s a magyar államnyelvet valóban érvényre juttatták.

266 Hasonlóan fontos harci területnek bizonyult a társadalmi és nemzeti problémák megoldásában a szabad sajtóért folytatott küzdelem. Ebben a vonatkozásban a cenzúra eltörlésének követelése elsődleges fontosságúnak tűnt Debrecenben is, miután 1815 óta a cenzorok személye a piarista rendház tagjai sorából került ki, ami alapvetően sértette a város nem katolikus vallású értelmiségét, de magát a városvezetést is. Ugyanakkor azonban a kollégium irányítói maguk is szigorú cenzúrát alkalmaztak a diákifjúsági irodalommal kapcsolatban, sőt még saját professzortársukat is gátolták a liberális eszmék terjesztésében, mint Péczely példája bizonyítja.

267 Az értelmiség különböző pólusai között feszülő ellentmondások légkörében nem véletlen, hogy a kor egyik legjelentősebb írója, Fazekas Mihály sem a vezető polgárság köréből vette haladó szellemű hőseit, hanem a polgárosult parasztság példáiból merített és szerette volna ezt a típust az egész jobbágyságra általánosan érvényesnek láttatni.

268 A hatalmat birtokló értelmiségnek nem a társadalmi megújhodásért küzdő egyéniségek voltak az eszményképei, hanem olyanok, mint Eötvös Ignác, Vay Ábrahám, Károlyi György gr. és mások, akiket 1835-1845 között díszpolgárokká választottak.

269