Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f

Az adó-szedésben eredményt a legjobb kötelességtudó tisztviselő sem érhetett el, ha a lakosság kedvezőtlen anyagi körülmények között élt. Ha maga a hadiadó pénztárnoka, Sárói Szabó Sámuel és társa, Lengyel Imre elismerték, hogy a lakosság rossz helyzetben van, akkor annak valóban ilyennek kellett lennie. 1837. október 4-én ők maguk jelentették be a választott hites közönség ülésén, hogy az adófizetés elmaradásában „a legnagyobb fogyatkozás és akadály a szegénység, a pénznek nem léte", a rossz termés; mindezek miatt „az adózó nép . . . csaknem egészen a porba esett, .. . számtalan sok mesterember a szerszámait is kénytelen volt eladni, csakhogy élhessen".

254 Az adó nem gyűlik, sok a be nem hajtott követelés, maga a hadipénztár is 100 000 forint összeggel tartozik a város házi pénztárának 1838. december 3-án. „A nemes város jövedelmeit az évenkint nevekedő restanciák által aggodalom gerjesztőleg fogyasztó hadipénztárnak" állapota rontja; a lakosok elsősorban a várost illető jövedelmeket kívánják biztosítani, a hadipénztárat viszont s ezzel a hadiadót kevésbé szívesen fizetik meg.

255 Ezért állították vissza az állami felügyelet alatt álló hadiadószedők helyett a korábbi kezelési rendet, amely még 1833 előtt, ténylegesen 1830 óta megvolt. 1845. március 31-én maga a királyi biztos indítványozta, hogy a jövőben közvetlenül az utcai adószedők hajtsák be a hadiadót, mert „az önkéntes fizetéshez hozzá nem szokott nép" várja, hogy házanként keressék fel és ne maga menjen az adóhivatalba, mint ahogyan ezt tőle 1830 után megkövetelték. Ettől kezdve az adókönyvecskét bevezették.

256 A városi jövedelmeket az öröklés révén is fokozni lehetett. Magvaszakadás esetén - mint láttuk - az elhunyt személy vagyonát a város örökölte, ha a hagyatéknak „valóságos birtokába" kerül. A kancelláriának 8680/1826. július 14-i rendelete értelmében a bíróság előzetes döntése szükséges a vagyontárgyak elsajátításához.

257 A városi vagyonigazgatás szervezeti formái a fentebb vázolt irányelvek alapján alakultak ki. Mindezeken kívül azonban voltak még kisebb hivatalok, különböző pénztárak, amelyeknek kezelői a várostól vagy magának a pénztárnak a jövedelméből kapták illetményeiket, mint a Reviczky-alapítvány pénztárnoka, a kollégium pénztárnoka, a felállított telekhivatal vezetője 1847 óta.

258 De magának a hivatali tevékenységnek széles körű társadalmi megalapozottsága sem vonhatta maga után, hogy a feudális kori városgazdálkodás lehetőséget nyújtson Debrecennek a mozgótőke kialakítására és felemelje a várost a szegényes, kölcsönökkel terhelt anyagi helyzetből. Az eladósodott város nagy terheket vállalt, amelyeket anyagilag nem tudott megalapozni, ezért azoknak pénzügyi kiegyenlítése a polgári forradalom utáni időkre maradt. Ezen a helyzeten sokan igyekeztek változtatni, de hiába siettek a vezetőség segítségére, a feudális viszonyok között a kérdés megoldhatatlan volt. Farkas Károly 1834. június 6-án a választott hites közönség és a tanács elé terjesztett beadványában mint esküdt kifejtette, hogy a város polgárságának kiadásai az 1811-1812. évi tűzvész után „hamvaikból felemelt házaikra és a nagytemplomra több mint 4 millió, a földváltságra majd 1 600 000" forintra emelkedtek. Ugyanakkor a városi közpénztár a polgárok személyi költségein túl „az oskolákra, plébániára, hortobágyi nagyhídra, csatornákra, fürdő épületre, vendégfogadókra, városházára és más közönséges épületekre, zálognevelésekre és más maradandó végekre több mint 1 millió forintot rend-