Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f

Ezt a királyi biztos még akkor is túl soknak tartotta, ha hozzászámította a körülbelül 7000 forint összegű kvártélyozási díjtételeket.

2

'

19 Annak ugyan nincs nyoma, hogy a királyi biztos megjegyzései következtében megváltoztatták volna az adókulcsokat, de pozitív előrelépést jelentett az az intézkedés is, amely 1845. március 31-én kimondotta az adó arányos elosztásának szükségességét, hogy „azt a szegényebb sorsú adózók is néminemű könnyebbséggel teljesíthessék". Álláspontjukat azzal indokolták, hogy „más viszonyban áll a kereskedő a mesteremberrel, ez pedig a szántóvető vagy napszámossal elannyira, hogyha a szegény szántóvetőt és napszámosokat a kereskedőkkel vagy mesteremberekkel egy időszakra szorítják adaja fizetésére, midőn az egyik osztály könnyebbséget érez, a másik felette terhelődhetik ezért is". Miután az évszakok is befolyásolják az adófizetési morált, nem lehet azonos időszakban követelni a különböző foglalkozású egyének adózását,

250 mert eltérő hónapokban fizetőképesek a földművelők, mint az iparosok vagy a kereskedők. Az adózás mindenkire kötelező volt Debrecenben. 1837. április 11-én Rév-Komárom város érdeklődésére válaszolta a szenátus, hogy „minden névvel nevezendő kereskedők, mesteremberek, földművelők és kézimunkások, legyenek bár nemesek vagy nem, polgárok vagy sem, akár bírnak polgári telket, akár nem, ,élelme' cím alatt „a hadipénztárra adót fizetnek és ehhez mérsékelve a házi pénztár terheiben is részesülnek és az élelemre vetett adó alól egyedül a diplomaticusok és honoratiorok vannak kivéve", de ha valamilyen mesterséget folytatnak, akkor annak megfelelő adót fizetnek ők is.

251 Ez a vívmány már Debrecen vezetősége határozottságának köszönhető és az 1840-es években már hatása is érződött; természetesen a valóban legjobb keresetűek közé tartozó értelmiségiek még így is kedvezőbb helyzetben voltak. Tájékoztatóul az alábbi adókulcsokat közöljük 1843/1844-ből:

252 Háztelek után az I. osztályban 2 dénár, II. oszt.-ban 1,5 dénár, a III. oszt.-ban 1, a IV-ben 0,45, az V-ben 0,30 dénár. Ház után való föld négyszögöle szerint 2 den. Külső telek 50 den. ölenként. Kapa szőlő után 25 den. Libaföld után 15 den. Fejőstehén után 40 den. Járó ló után 40 den. Járó ökör után 50 den. Méneses ló után 20 den. Gulyabeli marha után 20 den. Juh után 6 den. Sertés után 10 den. Az adószedés menetét jogszabályok állapították meg. 1829. december 5-én a tanács az alábbiak szerint rendelkezett: minden esküdtet egy-egy utcához osztottak be,- az utcaszervezet szerinti 6 utcára tehát 10-10 esküdt jutott. „Ez a 10 esküdt a maga utcájában az utca szenátorának elölülése alatt egyesülvén, szokta azon utcában a lakosokat és azoknak tehetségét összeírni, annak utána pedig az adót is reájuk felvetni. Ezen tíz esküdt közül egy minden esztendőben adószedője az utcának, amely - minthogy a többi szubalternus hivatalnál terhesebb hivatal -, tehát azt mindenik esküdt fel tartozik vállalni, mikor a sor reá viszi."

253