Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f
és a magyar kamara hiába küldött a számadások készítésére előnyomott mintákat, azoknak a tartalmát végeredményben mégiscsak a belső apparátus vizsgálta. A különböző kezdeményezések sikertelensége után végül is a királyi biztosi intézmény mutatkozott a legalkalmasabbnak a számadások állami felülvizsgálatára, természetesen csak akkor, ha a munkába szakembereket is bevont. Dettrich Miklós pl. - bizonyára a helytartótanács számvevőségével és a magyar kamara szakembereivel történt előzetes megbeszélés alapján - 1844. május 13-án a királyi bizottság ülése elé terjesztette a debreceni pénztárak helyzetéről írt észrevételeit, amelyek kimerítő javaslatokat tartalmaztak a gazdálkodás rendjéről is. Javaslatait azonban a tanács hajtotta végre,, s az nem mindig úgy járt el, ahogy a biztos szerette volna. 219 A nyilvánosan tapasztalt visszaélések a pénztárak kezelőinek felfüggesztésével jártak. Debrecen városgazdálkodása az egész reformkorban kedvezőtlen volt. Ennek okai között sok minden szerepet játszott. Fölösleges kiadások merültek fel többek között a különböző reprezentációs költségek elszámolásakor, akár a tisztújítások, akár az állami tisztviselők megvendégelése idején. 1840. május 13-án pl. a kamara - utalva az 1820. december 21-én 40 614. sz. alatt kiadott kincstári rendeletre - „önkényes kiadásnak minősítette" az 1833. évi tisztújításkor felmerült 541 forintot és büntetésből annak négyszeresét, összesen 2167 forintot téríttetett meg a tanács és a választott hites közönség tagjaival. 220 Ilyen természetű kiadással több esetben is találkoztunk. De más jövedelemforrások helytelen kezelése is növelte Debrecen adósságait. Balásházi a birtokok gondatlan kezelésére mutatott rá; Simonffy Dániel 1833-ban az adónemeket akarta szaporítani és külön vagyonadó kivetését, valamint a céhek nagyobb megterhelését indítványozta. 221 A helytelen számadások miatt nemegyszer későn vették észre a visszaéléseket. Szikszai Ferenc pl. 1826/27-ben volt adószedő, 1650 forintot elsikkasztott és „a maga szükségére fordította". Az ügyet csak 1835-ben vizsgálták ki, s mindössze hűtlen kezelésben mondták ki bűnösnek. 222 A számadáskönyvek vezetését a megadott szerkesztési elvek alapján a kamara már a XVIII. században is elrendelte, majd 1833. július 26-án még szigorúbban megkövetelte, 223 ennek ellenére azok nem voltak pontosak. 1802 óta kialakult Debrecenben a számvevői hivatal, viszont a szenátorok elszámolásai fölött a hivatal tagjainak kevésbé volt bátorságuk bírálatot mondani, hiszen elöljáróikat kellett volna megbírálniuk. 1844. május 1-én Kovács István számvevő panasz tárgyává tette, hogy a közgyűlésen a számviteli gazdálkodás képviselői nem vehetnek részt. Panaszára a tanács azt válaszolta, hogy „a számadásoknak eddig egyedül a számvevő hivatal által gyakorlott általnézése s olvasása miatt hiányosságok és hibák ne történhessenek, közóhajtássá vált, hogy midőn a már nagyon elközeledett tisztújítás után a törvénykezési tárgyaknak a közigazgatásiaktól s egyebektől leendő különválasztásáról fog tanácskozás tartatni, . . . akkor egyszersmind számvevő vagy számoltató szék is állíttasson fel, melynek tiszte lenne a számvevő hivatal által megolvasott és megvizsgált számadásokat" közgyűlés elé terjeszteni. 22 ' 1 Ugyanezen a véleményen volt már korábban a királyi biztos is, és március 26-án külön rendeletben hívta fel a királyi bizottság figyelmét arra, hogy „egy önálló és szélesen kiterjedt gazdálkodással ellátott városi hatóságnak komolyabb és tontosabb feladata nem lehet, mint a
