Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A Választott Hites Közönség

hívhatja össze a választott hites közönség gyűléseit. Figyelmeztették a néptribunt, hogy ehhez a rendelkezéshez tartsa magát. A néptribun viszont tiltakozott ez ellen az álláspont ellen és hangsúlyozta a választott hites közönség jogainak érvényesítését. Föltétlenül tisztázni kívánta, milyen lesz a jövőben a választott hites közönség gazdasági ügyekben érvényesítendő jogköre; követelte, hogy a legutóbbi tisztújításkor tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban tett észrevételeit terjesszék a főkormányszékek elé. Tiltakozott az ellen is, hogy az utcabiztosokat a szenátus nevezze ki, mert ezáltal nem polgár jogú személyek is belekerülhetnek az utcai önkormányzat szervezetébe, holott ez is jogsértő. Mindezekkel a tiltakozásokkal szemben a szenátus „megütközését" fejezte kí. A feltörő polgárság osztályharca a politikai és gazdasági jogokért az öröklött méltóságok elleni küzdelmekben merült ki és a testületi vitákon túl sohasem jutott. A feudális jogszabályok fenntartása végeredményben a választott hites közönség egy részének éppen úgy érdeke volt, mint a szenátus tagjainak, legalábbis addig, amíg törvényes úton, lassú kibontakozással valamely változás nem következik be. És ez csak 1848-ban történt meg. A nagytanács, a néptribun engedelmeskedett a szenátus döntésének; a július 17-én történt összecsapás megalkuvásra vezetett, mert az augusztus 29-én tartott tanácsülésen a nagy harci kedv alábbhagyva, Vecsey József néptribun bemutatta a szenátusnak a választott hites közönség néhány nappal korábban hozott határozatát arról, hogy a jövőben minden magános gyűlést előzetesen bejelentenek a főbírónak, mint „a város constitutionalis fejének", végrehajtják a tanácsi rendelkezéseket, továbbmenően pedig képviseltetik magukat a gazdasági gyűléseken.

106 De mindezek mellett a néptribun elvileg kifejezésre juttatta, hogy a magános gyűlések tárgyának előre való közlésével nem ért egyet, mert ez „iniciativabeli jussának sérelme nélkül meg nem eshetne". A főbíró erre a megjegyzésre azzal válaszolt - ugyancsak az augusztus 29-i ülésen -, hogy ehhez az előíráshoz szigorúan ragaszkodni kell, „megmaradván egyébaránt a nemes választott hites közönség nemcsak egész testénél, de egy-egy tagjánál is sérthetetlenül az iniciativa jussa" oly módon, hogy a felvetődő javaslatok ügyében a következő ülésen határozat hozható, „amikorára már az illető kormányzó testület is (ti. a szenátus) vagy annak elölülője népszószóló úr által magának tudományt vehet". Ismételten éles vita merült fel a cselédek összeírásának és a cselédrendtartás tárgyalásának kérdéseiben. 1833. december 14-én a szenátus „A cselédek eránt való rendszabások" címen kidolgozta a cselédi alkalmaztatás jogszabályát 77 §-ban, majd ezt kinyomatta.

107 Egyidejűleg elrendelte a cselédek összeírását, amely munkát a választott hites közönség mint gazdasági természetű ügyet maga óhajtott elintézni. A tanács ezt a szándékot jogellenesnek minősítette és eltiltotta a választott hites közönséget az összeírástól, ami ellen a magános gyűlésen 1834. január 20-án Vecsey József népszószóló erőteljesen tiltakozott azzal, hogy a nagytanács „magános tanácskozási szabadságát és függetlenségét fenyegető szándék" húzódik meg a szenátus álláspontja mögött. Kifejtette, hogy a választott hites közönségnek föltétlenül joga van a polgárok és a vagyontárgyak ellenőrzésére.

108 Az ügyben ismét a szenátus álláspontja győzött, az összeírás elkészült, de nem a választott hites közönség hatáskörében, hanem a szenátus nevében.