Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A Választott Hites Közönség

rekvésében - érdekesen - maga a helytartótanács is mögötte állt, amely a választott hites közönség érvényesülését sok vonatkozásban támogatta. Erre a törekvésre mutat egy 1829. június 24-i másik intézkedés, amikor Semsey Jób királyi biztos lepecsételt levelet adott át a néptribunnak azzal a kívánsággal, hogy kizárólag a választott hites közönség gyűlésén bontsa fel és annak tartalmáról előzetesen a szenátust ne tájékoztassa. Amikor ez a tény néhány nappal később a szenátus tudomására jutott, a július 2-i ülésen felháborodva tiltakozott az eljárás ellen, megírva a kir. biztosnak, hogy „a választott hites közönség a nagyságod rendeléséből folyó hónap 1. napjától fogva mind e mai napig szakadatlanul, előttünk tudva nem lévő tárgyakról különös gyűléseket tartván, már ez magában is a közönség előtt különös benyomást és gyanút okoz, más részről pedig a választott hites közönség könnyen függetlenségre" törekedhet.

1

"

1 A nézeteltérések tovább gyűrűződtek, a külön tárgyalásokon egymástól teljesen elütő nézetek csaptak össze. 1829. július 4-én a választott hites közönség a királyi biztossal szemben is kifejezésre juttatta azt a felfogását, hogy föltétlenül részt kell vennie a gazdasági ügyek intézésében, miután - úgy látszik - a tanács hatására ettől a királyi biztos óvta a néptribunt. A választott hites közönség világosan kifejtette, hogy „a hivataloknak magoknak az organizációja megmutatja azt, hogy minden oeconomicus hivatalokat a választott hites közönség tagjai folytatván, abból ha akarta volna sem tudta volna a tek. nemes tanács annyira kirekeszteni a választott hites közönséget, amennyire a vádban mondódik; hogy mindazáltal voltak elvétve olyan esetek, amelyekben a választott hites közönségnek több befolyása is lehetett volna, azt elfogadni nem lehet".

102 Ezekben az években indult meg az az akció - valószínűleg a szenátus kezdeményezésére -, amely a választott hites közönség tagjai sorából ki akarta zárni a szubalternus tisztségviselőket, hogy teljesen függetlenítse a nagytanácsot az alsóbb tisztviselők esetleges befolyásolása alól. Ez az akció azonban csak átmenetileg járt eredménnyel.

103 A hatáskörök tisztázása véglegesen sohasem sikerült mindaddig, amíg az országos törvények a városi belszervezetet nem állapították meg. De kísérletekkel, ilyen irányú törekvésekkel szinte évről évre találkozhattunk. 1833. július 12-én Vecsey József fürmender a nagytanács elé terjesztette azt a javaslatot, amely a hatáskörök tisztázására volt hivatott. A javaslat szerint a választott hites közönség a polgárság törvényes képviselője, a városi polgárok közösségi vagyonának őre. A tényleges helyzet viszont az, hogy „ezen testületnek, noha szinte gazdái hatalom tulajdonítódik neki, nem kevés rövidségével ezen város közönségének, nincsen annyi befolyása a gazdálkodási kormányba, mint annak lenni kellene". Emiatt a jogkörhiány miatt „nem tud annyi morális erőt kifejteni", mint amilyenre szükség volna. A testület tekintélyt csakis akkor biztosíthat magának, ha „a tagok fejenként is szabadabb állapotba helyeztetnek". Ezért föltétlenül kívánatosnak tartja a hatáskörök megállapítását.

104 Július 17-én a kérdésről kemény és éles hangú vita alakult ki a szenátus tagjai és a néptribun között.

105 A szenátus határozottan tagadta, hogy a választott hites közönségnek kiemelt jogai volnának és minden érvelése a korábban alkotott jogszabályok megtartásának szükségességére utalt. Megállapította, hogy az 1775. január 26-án kiadott helytartótanácsi rendelet szerint „a népszószóló egyedül csak a főbíró úr előre való tudtával" (praescitu)