Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A városi képviseleti rendszer

közönség a maga törvényes szabadságánál fogva az alkalmatosabbat választhassa el".

72 A következő tisztújítás 1833. június 3-án kezdődött. A választás menete a korábbihoz hasonló volt, de hogy a királyi biztos jelöléseivel nem minden esküdt értett egyet, azt legjobban a szavazati arányok bizonyítják. A korábbról megmaradt 28 választójogosult esküdt közül például Batsó Bálintra csak 15, Beregszászi Pálra szintén 15 szavazat esett, míg voltak, akik 26 szavazatot kaptak. Az új esküdtek megválasztása után a szavazó jogosultak száma 58 lett.

73 Ez alkalommal határozott ellenállást tanúsított a város közönsége a kandidálásokkal szemben. Semsey Jób királyi biztos ugyanis Kovács Pál Heves vármegyei, Bartsay Károly Bihar vármegyei szolgabírót, Török István Bihar vármegyei adószedőt jelölte. Mindhárom ellen tiltakoztak azzal, hogy az illetők amellett, hogy katolikusok, teljesen ismeretlenek. A királyi biztos fenntartotta a jelölést, kényszerből az 58 közül 43 személy Bartsay Károlyra szavazott.

74 Mindez határozottan mutatja, hogy az önkormányzati jog Debrecenben a reformkorban már korlátozottan érvényesülhetett, mert a tisztségek betöltésénél az állam akarata a jelölés révén megtörhetetlen volt. Semsey ez alkalommal is azzal utasította el a tiltakozást, hogy „vett utasítása és meggyőzettetése szerint a hivatalra alkalmatos férfiakat candidált". A vallásra vonatkozóan pedig megjegyezte, hogy „kötelességében áll arra felvigyázni, hogy a r. kat. szenátorok üres helyére ugyanazon valláson lévők választassanak".

75 A megejtett választás módja ellen még hetek múlva is tiltakoztak. A választott hites közönség 1833. július 10-i ülésén oly értelmű határozati javaslatot terjesztett a szenátus elé, amelyet utóbbi testület július 26-án tárgyalt meg, hogy a királyi biztos jogsértően járt el a jelölések során, mert a városkapitányi tisztség betöltésénél a katolikus személyhez erősen ragaszkodott. Hivatkozott az 1715. évi 36. tc.-re, amelynek alapján a „királyi biztosok még törvénybeli tisztviselőket sem nevezhetnek ki". A tanács Poroszlay Fridrik főbírót külön megbízta, hogy ezt a panaszt az országgyűlésen adja elő.

76 Hosszú éveken át nem tartottak tisztújítást, éppen mert vallásügyi és politikai nézeteltérések merültek fel. De végül is a nagytanácsi tagok egy részének elhalálozása, mások megöregedése miatt elkerülhetetlenné vált az újabb választás. Azt megelőzően Debrecen társadalmi akciót indított annak érdekében, hogy a választások alkalmával a választópolgárság és ne a királyi biztos akarata érvényesüljön. Ebből a célból 1842. december 31-én a polgári kaszinó javaslatot terjesztett a tanács elé, hogy a szenátus kérje az uralkodótól, hogy a tisztújítások alkalmával „a királyi Felség által kinevezendő magasabb állású s amennyire lehet, a királyi városok tisztviselőiből előmozdított s ekkép amazoknak beligazgatásával esmeretes kormányférfiú vévén által az elnökséget, ez tegye a kijelelést a tanátsi tagokra nézve, a jegyzői s tiszti ügyvédi kart is ideértve", míg az alsóbb tisztviselők jelölése „a beállítandó magisztrátusnál" maradjon.

77 De a tisztújítás még mindig váratott magára; 1844. február 5-én maga a királyi bizottság állapította meg, hogy a „tizenegy évek előtt tartatott széképítés ólta megürült hivataloknak. .. betöltése" elkerülhetetlen. De ez a megállapítás csak rögzítette a már korábbról ismert kívánságot, hogy a