Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A városi képviseleti rendszer
p->!qár", maga helyett választhat képviselőt; „de ezen szerény polgártól, ki a mago körében igen hasznos tagja a társaságnak, azt kívánni, hogy publicus is legyen, vagyis a választandó követnek elveit, politikai hitvallását is ismerje, vagy megítélni tudja, éppoly igazságtalan lenne, mint megfordítva: a publicistától azt követelni, hogy a harangöntéshez is értsen". Ez a kívánság nem lenne más, mint „a pártvezéreknek egy ingadozó sokaság felett határtalan uralkodást engedni". Ezt a választ a Pesti Hírlap nem adta ki. A Komlóssy-féle elaborátum a továbbiakban kifejtette, hogy a választójog gyakorlásának egyik módja „a választók osztályzata, kik a városi képviselőket, másik a képviselőké, kik az országgyűlési követet és a tanács tagjait választják s ezzel együtt a város dolgait részint közgyűlésileg, részint a beligazgatási tanácsban választmányilag kormányozzák". Ezeknek az osztályoknak - határoknak - megállapítása az országgyűlés feladata. Javasolja annak kimondását, hogy aki választó, az egyben választható is legyen. Ez az elv a fenti megfogalmazás keretei között a szellemi minősítés és a vagyoni cenzus korlátai között óhajtja a választójog érvényesítését. De a továbbiakban Vámossy Károly azt is hozzátette a javaslatához, hogy „ki-ki amely mértékben hordozza a társaság terheit, abban a mértékben részesüljön ennek jóvoltában is . . . Sokkal hasznosabb tagja a társaságnak azon kereskedő vagy gyáros, ki szorgalma gyümölcsiből évenkint 20-30 convenciós forint adót fizet, ha szinte háza nincs is, mint egy másik házbirtokos, kinek egyéb vagyona nem lévén, csekély értékű házából 5-6 fr-tal adózik, és ezt a képviseleti jogban részeltetni, amazt pedig kizárni" messzemenő igazságtalanság. Ez a kategorizálás már mindenesetre arra mutat, hogy a hatalom birtoklásából az egyszerű háztulajdonosokat, tehát pl. a külsősori városrészek tulajdonosait vagy esetleg a szegényebb belvárosiakat ki kellene zárni. A további fejtegetések során még erőteljesebben hangsúlyozza a „Betribs Capital" figyelembevételének szükségességét - ahogyan ő említette - azzal a megokolással: „mivelis lenne hasznosabb tagja a képviselőtestületnek egy házbirtokos, különben pedig szűkkeblű és tehetségű szántóvető, ki meglehet, éltében a város határából ki sem volt, vagy legalább az eke szarvánál tovább emelkedni nem tanult, mint egy házzal ugyan nem bíró, de máskép elég vagyonos vagy tapasztalt kereskedő, vagy gyógyszerárus vagy mesterember, ki a nagyvilágban magának hasznos ismereteket szerezvén, azokat azon társaságnak jólétére, mely őtet kebelében táplálja, alkalmaztatni mind ügyességgel, mind jóakarattal bír, nem is említvén itt a tudományos műveltségű férfiakat, kiket többnyire későn ér az a szerencse, hogy magoknak tulajdon házat vegyenek". Ezzel a szemlélettel Vámossy Károly végeredményben a céhen kívüli kereskedőknek kívánt előnyöket juttatni, de rajtuk kívül, a képesítésnek hódolva, szintén a gazdagabb polgárok vagy nem polgár jogú személyek számára óhajtotta fenntartani a hatalom bástyáit. E szemléletével közel állt a merkantilisták eszmevilágához és az országosan felismerhető új konzervatív politikai nézetekhez. Határozottan leszögezte, hogy akik a közügyeket intézik, „azoktól némi vagyonbéli biztosítékot" kell kívánni. De a fekvő vagyon önmagában nem elegendő, mert azonkívül fennáll az „üzleti tőke", amelynek tulajdonosai esetleg nem rendelkeznek házbirtokkal. Ezeket viszont semmiképpen sem szabad kizárni az aktív és passzív választójog gyakorlásából. 68
