Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Általános várospolitikai kérdések

országgyűlést jellemezve, hogy „olyan bolond beszédek esnek itt, melyekért bezáratást is érdemelne a beszélő".

22 A lelkészek nem álltak egyedül Debrecen uralkodó csoportjaiban, mert velük egy hangot ütöttek meg egyes kollégiumi professzorok és városi szenátorok a társadalmi helyzet kérdéseinek megítélésében. Kétségtelen, hogy felfogásuknak voltak vallási és filozófiai gyökerei, s arra épülő szemléletük csak addig terjedt, hogy elfogadták a polgári talajon kivirágzott filozófia tételeit s annak jegyében humánus kormányzási módszereket követeltek az uralkodótól, de egyértelműen visszautasították a hatalmi viszonyok megváltoztatására irányuló kezdeményezéseket. A rendet isteni eredetűnek, s így megváltoztathatatlannak tartották.

23 A szenátus nézeteit Komlóssy László országgyűlési követ azzal juttatta kifejezésre, hogy „a demokrácia, ha megpróbáltatott is édes hazánkra nézve, mindannyiszor bizonyítá a próba, hogy mérges növény vala".

24 De hasonlóan vélekedett Bálásházi János is: „Én a rendkívül való nagy változásoknak, melyek mindent fenekestül felforgatnak, barátja nem vagyok; mindennek lassan kell kifejlődni, ezt bizonyítja a természet is az ő munkálkodásaiban." A továbbiakban azt fejtegette, hogy „a társadalmi újítás" csakis „a nemzet és fejedelem kölcsönös megegyezésével" képzelhető el, nem pedig „az erőszakos és törvénytelen fogások" révén.

25 Felfogása tehát - úgy látszik - megállt a „társadalmi szerződés" felvilágosodás korabeli tételénél. Bármennyire is sokrétű volt a városigazgatás hatalmi apparátusának szemlélete, egy kérdésben alig következett be változás: a hatalom birtoklásának társadalmi megítélésében, a hatalmon levő személyek osztályviszonyaiban. Ez az egyetlen tényező szinte állandósult s bár a személyek cserélődtek, az irányítás osztálytartalma a feudalizmus időszakában mindvégig azonos maradt. A politikai és igazgatási kérdések a városokban sokkal szélesebb körre terjedtek, mint a vármegyékben, miután a város nemcsak másod- vagy harmadfokú fellebbezési hatóságként döntött a hozzá fellebbezett ügyekben, hanem elsőfokon is ugyanaz a testület vagy tisztségviselő járt el. A városigazgatás jogköre ugyanis az élet csaknem minden jelenségére kiterjedt. Ellátta a közrendészetet, a mezőgazdaság ellenőrzését, az iparügyeket a céhek felügyelete révén, a közvetlenül igazgatási-hatósági munkakört, az egészségügyi szolgálatot, az oktatás felügyeletét, az adóztatás ügyvitelét. Mindaddig, amíg valamilyen fokú differenciálódás nem következett be, lényegében a fel-* sorolt és még itt sem teljességükben említett ágazatok egyetlen kézben futottak össze: a szenátus kezében, s ez még akkor is így volt, ha a XVIII. század óta bizonyos értelmű reszortok alakultak ki egy-egy tanácsnok munkakörében. Mindezek mellett a szenátus fogta össze az önkormányzati életet is, éppen azáltal, hogy jogszabályalkotóként szerepelt. Mindezekkel együtt járt a politikai feladatok megoldása, a várost érdeklő kérdésekben szükséges politikai állásfoglalás, az igazságszolgáltatás.

26 Debrecennek a városi testületeket megállapító első szervezési szabályrendelete 1552. április 24-én született meg, amelyet még akkori földesura: Enyingi Török János hagyott jóvá.

27 Anélkül, hogy a szabályrendelet módosult volna, később különböző jogszabályok váltak mellette érvényessé, az élet igényének, a termelőerők állapotának, a gazdasági fejlődés követelményeinek megfelelően. A város pecsétjének körirata 1842. április 11-én hozott tanácsi határozattal magyar nyelvűre változott: „Sz. kir. Debretzen Városa