Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A külsősori taxások

1832. augusztus 27-én is, akiknek az esetleges fellépését a katonai őrjáratok kötelesek voltak meggátolni.

548 A „csavargóknak megszaporodása" miatt a börtönben fogva tartott rabokkal együttes munkára kényszerítésük érdekében vetődött fel 1836. december 3-án „egy dolgozó ház" felállításának terve. Ez a terv megvalósult, bár a dologház nem működött rendszeresen. Megtörtént, hogy még szakmunkások is maradtak kereset nélkül, többek között 1838-ban a cserépvetők, akik „munka nem léte miatt" április 5-én el akartak távozni munkahelyükről.

549 1846-ban „a vidéki idegen jövevények", majd 1847-ben a Felvidékről özönlöttek Debrecenbe munka nélküli, éhező szlovák tömegek. Május 22-én a főbíró jelentette a tanácsnak, hogy „a szűkölködő szegények száma naponta mind inkább szaporodik, . .. leginkább a felső megyékből az éhség miatt levándorlott lakosok által"; a betegség aránya emelkedik, főként a Trencsén vm.-ből való „tótok" pusztulnak. A főkapitány utasítást kapott, hogy a város istállója udvarán gyűjtse össze ezeket a menekülteket, biztosítsa az élelmezésüket, majd az árkok tisztításával foglalkoztassa őket. December 1-én a tanács a helytartótanácsnak még azt is jelentette, hogy bár 1847-ben jobb volt a termés, a vándoremberek nagy része mégis Debrecenben maradt, betegeik szaporodtak; november folyamán naponta átlag 24 beteget ápoltak a „csődörös epreskerti kórházban".

550 A hóstátiak közül a vándormozgalom során megtelepedett személyek, ha munkát találtak, rendszerint napszámosokként éltek. De rajtuk kívül az állandó lakosok egy része is napszámosmunkával tartotta fenn magát. A napszámosok közül többen a mezőgazdaságban helyezkedtek el rendszerint alkalmi, de többször állandó munka elvégzésére. Sokan még egyszerűbb házvételhez is hozzájutottak, mint Szabó István 1824-ben. A külsősori lakosságnak legalább 90 százaléka napszámosokból állt, de ha más foglalkozást űzött, keresete kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a családját eltarthassa. Ezek bérmunkások voltak; számukat a mellékelt kimutatás tárja fel.

551 Az idegen napszámosok letelepedéséhez engedélyre volt szükség, amelyet az érdekeltek sokszor megkértek, sokszor elmulasztottak. A Hajdúszoboszlóról ide került Szabó János még 1820-ban költözött át és „itt becsületes helyeken szolgálatban volt, most mint napszámos ... az apróbb szolgálatokat mindenkor teljesíti". De munkát vállaltak Debrecenben nagylétaiak, kabaiak, karcagiak stb. is.

552 A napszámbérek rögzítésére a tanács mindenkor törekedett, de azokat mégsem sikerült állandósítania. Az 1820-as években 30-40 kr. között mozgott a férfimunkások bére; 1830-ban még 40 kr.-ért sem vállalták a favágást, ezért a tanács kivételesen 50 kr. kifizetését engedélyezte. Különösen növekedett a napszámbér a mezőgazdasági idénymunkák idején, amikor a tanács 1842. augusztus 29-i megállapítása szerint „a kisebb birtokú mesterember, a földművelők sokasága a napszámot az egyedül földművelésből élő nagyobb birtokosok rovására megdrágította".

553 A napszámosok köréből kerültek ki a földhordók, akik már az 1825-ös összeírásban szerepeltek; közülük a Cegléd utcán polgárjog nélküli „lakókként" 15-en éltek. Ezek lehettek a kubikusok első csoportjai, akik ugyan a földmunkát még nem tekintették élethivatásnak, de mindenesetre átmenetileg az volt az egyetlen kereseti lehetőségük.

554 A napszámosok közül kerültek ki az alsóbb minősítésű városi alkalmazottak, mint kocsisok, béresek, polgári rendőrök, csőszök, pandúrok, botos