Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A kereskedelem

bank alapításának gondolata, amely 1841-ben az „Első Magyar Kereskedési Bank" formájában realizálódott. Hasonlóan vélekedett 1843-ban a debreceni Farkas Ferenc, aki megírta, hogy „az általános hitel és egymás iránti bizodalom hiánya miatt érezzük folytonosan a pénz szükségét és annak lassú forgását. Hitel-hűség és bizodalom és szó szentsége feltételezik a kereskedés virágzását, nélkülük nincs erő, nincs élet" - írta az országgyűlés bizottságához intézett jelentésében. Hasonlóan vélekedett Radl is, megírva, hogy „a kereskedők és termelők közötti viszonyok elegendő hitelalappal még most sem bírnak". A feudalizmusban a nagybirtokosok és a középnemesek ritkán foglalkoztak a kereskedelmi és ipari beruházásokhoz szükséges tőke biztosításával. A XVIII. század végéig az országban semmiféle hitelszervezet nem volt, magánosok vagy közületek, főként az egyházak folyósítottak hitelt, de rendszerint ők is a földbirtokra táblázták kölcsöneiket, holott Európa-szerte már a XVII. századtól kezdtek egyre erőteljesebben kifejlődni a különböző hitelszervezetek.

507 Debrecenben is az országos hitelviszonyokhoz hasonló volt a helyzet. A XV-XVIII. században Debrecen még nem gazdálkodott deficites költségvetéssel, de a XIX. században a közösségi vagyon, a kishaszonvételek ésszerűtlen felhasználása, a túlzó mértékben előtérbe került földbirtokszerzéssel és -fenntartással járó kiadások folytán a háztartás egyensúlya messzemenően felbomlott. A városi gazdálkodás a feudalizmus utolsó évtizedeiben állandóan újabb és újabb kölcsönök felvételére volt utalva és ezzel fizetnie kellett azok magas kamatait. 1830-ban tárgyalta a tanácsülés Földi János esküdt jelentését az 1827-ben kiküldött országgyűlési hitelügyi bizottság részére készített javaslat alapján. Ebben a bizottságban nemcsak a város vezetősége nyilvánított véleményt, hanem a nagykereskedők egynémelyike, mint Rickl József, Radl József, Auer András esküdtek is. Egyöntetűen szükségesnek tartották valamilyen hitelintézet életrekeltését. 1832-ben Nógrád vm. közgyűlése a Széchenyi által írt Hitel hatására maga javasolta, hogy Pesten és Debrecenben nemzeti bankot állítsanak fel. De ilyen irányú törekvéseknek több helyen és gyakran adtak hangot.

508 Debrecen tartozásainak összege 1844-ben 661 752 ezüstforint volt, ez az 1847-es gazdasági válsággal csak tovább fokozódott.

509 A kölcsönadók között a városi polgárokat, a nagybirtokos földesurakat - például 1833-ban Teleki Sámuelt és Ferencet -, a ref. és kat. egyházakat, a kollégiumot, idegen városokat egyaránt megtalálhatjuk.

510 A szorító és nagy adminisztratív munkával járó kölcsönök visszafizetésének megkönnyítésére azzal tett kísérletet Debrecen hatósága, hogy egy tételben nagyobb összeget vegyen fel. 1838-ban egy „bécsi nagy úr" ajánlott fel 300 000 pFt összeget 5 százalékos kamatra, 40 évi visszafizetésre, míg a közvetítő bécsi ágens 3 százalék tiszteletdíjat kért önmagának. • Az összeg felvétele esetén a választott hites közönség nagy óvatosságot javasolt, mert külföldi viszonylatban „a tőke summának egy néhány napi interes fizetéssel való késedelem miatt történhető felmondása a városra nézve veszedelmes következésű lehetne".

511 Ezzel szinte egyidejűleg egy másik kölcsönfelajánlás történt. Arenstein és Eskeles bécsi bárók 540 000 pFt-ot ajánlottak fel kölcsönként, évi 32 400 pFt törlesztéssel; a felvételhez a magyar kamara hozzájárult annak