Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A kereskedelem

A szekeresek munkaszervezetéről adatok nem voltak találhatók; valószínű, hogy egyénileg tárgyaltak velük az érdekelt megbízók. Debrecenben szállítási vállalkozó személyileg legföljebb Radl lehetett, akinek minden bizonnyal tudomása volt a fuvarosokról, elfoglaltságukról, de ő is közvetlenül egy-egy egyénnek és nem valamely céhmesternek adatta ki megrendeléseit. Még 1848-ban is Radl József volt az egyetlen „speditőr", aki nagyobb méretű szállításokkal foglalkozott.

502 A szállítási nehézségekről a tanács többször tudomást szerzett és annak okait ismerte. 1829. július 11-én a kereskedelem egyik erős gátjaként éppen a szállítás elmaradottságát tüntette fel, amikor az országutak állapotában, a vízi szállítás hiányaiban rejlő nehézségekre utalt. Emiatt „bérbefogadott szekeresek által történhetik meg a portékák szállítása ... Itt közelben fábrikák nintsenek, hanem a portékák nagy költséggel és sokszor nagy kárral is szoktak ide Magyarországnak felsőbb kereskedelmi városaiból szállítódni.

503 De falvakból is fogadtak fel fuvarosokat; így tett özv. „Kolnerné és társasága", amely 1831-ben Bajomból fogadott fuvarosokat a Pestről leendő szállítás céljából. Vagy ugyanakkor Rickl József özvegye Bárándon szerződött a szekeresekkel fűszer szállítására.

504 Az áruszállítás nemcsak forgalmi kérdésként jelentkezett, hanem a jövedéki és forgalmi adófizetéssel is összefüggött. A kereskedők általában vonakodtak annak megfizetésétől. A saját termésű áru vámmentes volt, s ennek különösen a nemesek esetében volt nagyobb jelentősége. A polgárok a vámmentességre egyéni tanúsítványt (testimonialis) tartoztak felmutatni. Ilyenkor a vámmentességet a tanács még a hivatásos kereskedőkkel szemben is védelmezte, mint 1826. január 9-én a Kalmár Társaság feljelentésének kivizsgálása során és máskor. Ha a szekeres az áruszállítást önállóan, a kereskedő vagy megbízó távollétében végezte, a vámot ő maga fizette ki.

505 A szekeresek minden szállítmányról szállítólevelet kaptak, amelyet a vámosoknak fel kellett mutatniuk az átmenőhelyeken éppen úgy, mint Debrecenben. Az áruért felelősséggel tartoztak, s ha az menet közben megcsonkult vagy elveszett, a levélen feltüntetett értéket kötelesek voltak megtéríteni.

506 A szállító szekeresekkel szemben tehát szigorúan védelmezték a magántulajdon érdekeit, minden áruért felelősséggel és térítéskötelezettséggel tartoztak. Szerepük jelentősége éppen ezek miatt túlhaladta az egyszerű fuvarozás kereteit, mert mintegy megbízást teljesítő vállalkozóknak tekinthetők. * * * A kereskedelemnek, szállításnak, áruterítésnek egyaránt legnagyobb akadályaként a hitelnehézségeket lehet felismerni. A tőkehiány szinte minden debreceni vagy más városbeli kereskedőnél általános tünet volt; a feudalizmus válságának az áruforgalom területén ez még inkább jellemzőjévé vált, mint a mezőgazdaságban. A hitelhiányon sem a személyes kölcsönök, sem a hosszú lejáratú áruhitelek révén nem lehetett segíteni, valami ésszerűbb megoldást kellett találni ahhoz, hogy a kereskedők a hitel gyors kifizetésének követelése esetén csődbe ne jussanak. Ennek az egész gazdasági életre kiterjedő hiánynak pótlására az ország több városában törekedtek a hitelhálózat kialakítására, bankok és takarékpénztárak szervezésére. Első ízben 1830-ban vetődött fel Ullmann Móricz pesti kereskedő javaslatára egy hazai