Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A céhek

tudták őket háttérbe szorítani. A termelés differenciálódásának folyamatát már nem lehetett megállítani.

408 A differenciálódási folyamat kettős irányú volt: egyfelől magában a termelési ágazatban, másfelől a vagyoni állapotban következett be. Utóbbi nyilvánvalóan hatott az igénybe vett segéderők - legény, inas, szerződéses létszámára is. Ezt más források mellett mutatja az 1829. évi iparos-összeírás, amely szerint összesen 1875 iparost vettek számba, akik közül 475 segédekkel dolgozott, míg az önállóan (szerződéssel), illetve ideiglenesen foglalkoztatott segédek száma 80 fő volt.

409 A többi céhtől eltérő helyzetük volt az élelmiszeriparral foglalkozó céheknek. Ezek többször ellentétbe kerültek a tanáccsal, de egymással is. Különösen élesen álltak szemben a „marhavágó hentescéh" és a „mészároscéh" tagjai.

410 Nagy vásár idején mindkét céh vállalkozhatott húsfeldolgozásra.

411 De a vita még nem fejeződött be 1833-ban sem,

412 majd végül úgy kerestek megoldást, hogy a helytartótanács 1833. június 4-én kiadott utasításához híven a szenátus elrendelte a két céh egyesítését, ami 1833. szeptember 26-án megtörtént. E kényszermegoldásba a hentesek még 1834 februárjában sem nyugodtak bele. Álláspontjukat azzal okolták meg, hogy a mészárosok „a városunk Kánjaánján felhízott marhát százanként szedik össze és részint magok hizlalják fel és vásárokról-vásárokra hajtják el, amikor itt városunkban a legrosszabb, sőt utálatos sovány húson, a körömházig lenyúzott lábszáron, a mételyes májon kénytelen rágódni a közönség". Hasonlóan foglalt állást Bihar vármegye közgyűlése is 1843-ban, megállapítva, hogy „a mészárosok tetszés szerént magok határozzák meg a húsnak árát... és két különböző mészárszékek között vetélkedés" tapasztalható.

413 Vágatási napló vezetését Böhm Márton „baromorvos" javaslatára a tanács 1835. július 20-án rendelte el, majd 1844. március 18-án megtagadta a helybeli zsidó lakosok kérelmét önálló mészárszék nyitására.

414 A reformkorban már semmi jele a céhmesterek és a legények közötti patriarchális viszonynak. Ellenkezőleg, a legények kemény és szívós harcot folytattak a mesterek ellen, céljaik mellett még akkor is kitartva, ha vereséget szenvedtek. Kapcsolatuk kezdte felvenni a „munkaadó" és a „munkás" viszonyát.

415 Ez annál indokoltabbá tette a legények részéről felmerült gazdasági és társadalmi igények érvényesítését, amit elősegített az is, hogy a vándorlások során megismerték más városok, országok szokásait, társadalmi, gazdasági követeléseit. Ez a kölcsönös tapasztalatszerzés az érdekvédelemnek egyik alapjává fejlődött. A különböző termelési ágazatok céhlegényei között felmerült nézeteltéréseket is igyekeztek a mesterek ellen folytatott küzdelem - túlzás nélkül mondható: osztályharc - érdekeinek alárendelni. Különösen erőteljesen léptek fel a mesterek ellen a kalaposlegények, akik különböző helyekről kerültek vándoréveik alatt Debrecenbe. 1834-ben Miskolcról, Radványról, Békésről, Temesvárról, Pankotáról, Szendrőről, Eperjesről, Szegedről, Nagyváradról és más városokból vándoroltak ide. Nemegyszer nézeteltérés támadt közöttük. Ha valaki rossz munkát végzett, azt gyűlésük alkalmával megverték. Egy alkalommal, 1834 őszén, az ütések következtében egy legény meghalt. Az ügyben felvett jegyzőkönyv és a helytartótanácshoz előterjesztett jelentés szerint ilyenkor a mesterek hiába akarnak az ügybe avatkozni, mert „a munkát mindjárt felmondják és mestereiknek és a városnak elhagyásával fenyegetőznek.

416 Az aradi kalaposlegények 1838. október 14-én levelet írtak a debrece-