Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A céhek

niekhez, szemrehányást téve, hogy három legény bezáratása ellen nem tiltakoztak. „Szégyelhetitek mindnyájan azt, hogy Freund-ok voltatok és mégis megint a munkába fogtatok; . . . nem is vagytok becsületes emberek azért is, hogy azon hármat becsukták és mégis dologhoz fogtatok s mindaddig nem lesztek, míg mindent tisztára nem hoztok." Ha semmit sem tehetnek, írják, „hadjátok mindnyájan az műhelyeket", menjenek más városba. A levél hatására a mesterektől elégtételt kértek, a tanács közben jártával kaptak is együttesen 100 forintot. Az összegről szóló nyugtát 29-en írták alá „a Betsületes Kalapos Legényi Ifjúság" tagjaiként/*

17 A legények munka- és szolgálati ideje szabályozatlan volt. 1793. január 29-én a csizmadialegények kérték a tanácstól munkaidejük korlátozását, de az nem történt meg, mert sértette volna a céhek kiváltságait. A reformkorban az abszolút kizsákmányolásnak ez a formája még fokozódott, mert maguk a céhmesterek is válságba kerültek, kevesebb legényt foglalkoztathattak.

418 Talán ez is szerepet játszott abban, hogy a legények sokszor nem fogadták el az atyamester munkahelyi irányítását. 1830. július 3-án a törvényszék azért vonta felelősségre Magyar István és Erdős Mihály kőműveslegényt, illetve inast, mert Köhler György mestertől Szoboszlóra szöktek. Magyar István a tárgyaláskor kijelentette: „neki az isten sem parancsolhatja, hogy ott dolgozzon, ahol nem akar". Az alacsony bér miatt szöktek meg; botütéssel .sújtották őket és a régi mesterhez visszakényszerítették mind a kettőt. Hasonlóan megbüntették 1831. június 18-án azokat az ácslegényeket, akik „szökve, minden hír nélkül a mestereket elhagyták s magok kezekre dolgoznak. . . . Mi mesteremberek akarunk lenni, annálfogva a céh is megengedte, hogy . . . egy kevés pénzt is kereshessünk". Több más mellett 1832. június 19-én a városi főügyész hat kőműveslegényt helyezett vád alá, hasonlóan a mesterek elhagyása miatt; eltávozásukat azzal okolták meg, hogy „keveset fizetnek meister uraimék, szegények vagyunk, azért kénytelenek vagyunk munkát vállalni". A tanács elrendelte, hogy az ács- és kőműveslegények április 24.-szeptember 29. között reggel 5 órától este 8 óráig dolgozzanak; munkabérüket 16-22 garasban állapította meg aszerint, „amint érdemleni fogja a mesterlegény". Az ebédszünetre két órát engedélyeztek.

419 A legények többször képzettebbek voltak mestereiknél, emiatt szakmai ellentétek merültek fel közöttük; sokszor ez váltotta ki eltávozásukat. 1829. október 3-án tárgyalta a tanácsi törvényszék Köhler György kőművesmester feljelentése alapján Brand János legény ügyét, aki „magához hasonló más legényeknek a lázzasztására" mesterét szidalmazta azzal, hogy „az nem mester ember, s annak nem is ismeri". A törvényszék a tanács terhére elkövetett rágalmazásban is bűnösnek mondta ki a vádlottat és 3 napi böjttel szigorított 1 heti börtönnel sújtotta, egyben figyelmeztette a megidézett mestereket is, hogy „a függetlenségnek az ápolására" ne adjanak lehetőséget. Egy másik alkalommal egy ácslegény vádlott ügyében a tanács 1831. június 20-án megállapította, hogy az ácsmesterek egy része „káros következésű rendellenességeket követ el, s önként eszközleni kívánják azt, hogy a legények tudatlanul maradjanak és a jó, alkalmatos mestereknek a száma ebben a városban ne szaporodjon". Emiatt nem kötelezik az inasokat rajztanulásra. Viszont a tanács megjutalmazta az olyan legényt, aki a tapasztalatait átadta. Ilyen címen részesült segélyben Nánási Dániel kőműveslegény és pallér 1835. december 16-án, mert „tanulásait és tapasztalatait elvégzi", vándorévei után pedig visszatér.

420